Eljött az ideje a friss, fiatalabb hangoknak – fogalmazott Joe Biden első megszólalásában azután, hogy közölte: nem indul második ciklusáért az elnökválasztáson.
Szerző(k): G. É.Egyelőre úgy tűnik, hogy a jelenlegi alelnök, Kamala Harris lehet a demokraták elnökjelöltje Joe Biden visszalépése után. Ezt pedig már az üzleti élet több meghatározó személyisége is megelőlegezte a bizalmával.
Szerző(k): Zádori BenceEgyre valószínűbb, hogy Kamala Harris veheti majd át Joe Biden amerikai elnök helyét a kampányban, és ő mérkőzhet meg a republikánusok elnökjelöltjével, Donald Trumppal a novemberi választáson. A Demokrata Párt legkésőbb augusztus 22-én dönt arról, ki legyen a hivatalos jelölt. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint mindenesetre Harrist könnyen hozhatja egy bizonyos aduász kijátszásával Trump olyan helyzetbe, amelyből kevés eséllyel jön ki jól.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennElmúltak az amerikai elnök tünetei, ma már színre is lép.
Szerző(k): G. É.A jelenlegi alelnök máris biztosította az elnökjelöltségéhez szükséges számú delegált támogatását.
Szerző(k): Vermes ÁdámKamala Harris alelnök egyértelmű favoritként lépett elő Joe Biden elnök helyettesítésére az amerikai elnökválasztáson, miután az elnök visszalépett az ő jelöltségét támogatva.
Szerző(k): Horváth TiborBidenhez közel álló források meséltek a BBC-nek arról, mi vezetett az elnök döntéséhez.
Szerző(k): G. É.Bár világszerte készültek a bejelentésre, sokak számára mégis váratlan volt Joe Biden visszalépésének híre, vagy annak időzítése. Összegyűjtöttük a legfontosabb reakciókat.
Szerző(k): G. É.