Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét koncelebrálja. Budapestről háromnapos látogatásra Szlovákiába utazik a pápa. Semjén Zsolt közleményben fejezte ki örömét a pápa bejelentésével kapcsolatban.
Szerző(k): Domokos ErikaJúlius 4-től, jövő vasárnaptól nem kell maszkot viselni a katolikus templomokban - jelentette be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy viszonylag frissen egyházi kezelésbe került korábbi állami gimnázium oktatóinak egy része távozni készül, mert összeütközésbe került az új vezetéssel. A szülők tágra nyílt szemekkel nézik, hogy mi folyik a gyermekeik körül.
Szerző(k): Komócsin SándorA kormány átadja állami kezelésből egyháziba az állami bérlakásokat, az ingatlanok ingyen cserélnek gazdát, a két szeretetszolgálat, amely gazdálkodik majd velük akár el is adhatja azokat.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy sor intézkedést ígért Karácsony Gergely szombaton. Többek között a munka törvénykönyvéből készítenének újabb verziót.
Szerző(k): Csernátony CsabaKözel 40 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei központi költségvetésben, ennek több mint a felét az egyházak kapták.
Szerző(k): Németh GézaFerenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra és a tervek szerint találkozni fog Áder Jánossal és Orbán Viktorra is - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK).
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFeszültségeket okozott, hogy a szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra látogató Ferenc pápa nem kíván találkozni sem Orbán Viktor kormány-, sem Áder János államfővel. Mindössze csak egy misét tart meg az eseményen, majd pár óra után Szlovákiába utazik, ahol több napra marad. Ez a magyar felet felzaklatta - értesült a National Catholic Register egyházi újság a 444 szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel