A magyar dolgozók kétharmada belföldön pihen, átlagosan 12 nap szabadsággal számolva, de sokan a vakáció alatt sem tudják teljesen félretenni a munkát.
Szerző(k): T. E.A munkavállalók közel fele már használt tiltott MI-eszközöket a munkahelyén, sokan érzékeny céges adatokat is megosztottak a rendszerekben – derül ki egy friss amerikai felmérésből, amely arra is rávilágít, hogy a vállalatoknál hiányoznak a szükséges képzések.
Szerző(k): T. E.Mintegy 35 kínai, lejárt szerződésű dolgozó többször is lezárta a főbejáratot, mert nem fogadták el a teljesítményalapú bérezést. A cég szerint ez nem érintette a beruházást, amely az ütemterv szerint halad.
Szerző(k): T. E.50 ember vesztette el a munkáját a cukrászdabezárások miatt. Az ügyvezető azt ígérte, nem adja fel a harcot, mert nincs 300 milliós tartozásuk, a kollégákra pedig odafigyelnek és támogatják őket.
Szerző(k): EconomxAz SK több mint 500 dolgozóját helyezi át az első akkumulátorgyárból a másodikba, ahol megnőtt a munkaerőigény. Az átszervezés jogszerű.
Szerző(k): T. E.Újra egyre több magyar munkavállaló dönt úgy, hogy a jobb állás reményében lakóhelyet vált, a belföldi mobilitás növekedése pedig új kihívások elé állítja a munkáltatókat.
Szerző(k): T. E.A kormány döntése értelmében szeptembertől 15 százalékkal emelkedik a bére minden területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselőnek.
Szerző(k): T. E.Orbán Viktor javaslatára tárgyal ma a kormány a közszolgálati dolgozók béréről.
Szerző(k): Economx