Magyarországon a kormányzati szektor hiányának csökkenésében kezdetben az elsődleges költségvetési egyenleg többletének volt döntő súlya, majd a kamatkiadások is nagy szerepet játszottak. A hiánycsökkentés alacsonyabb adócentralizáció mellett ment végbe, mint az a 2000-es évek második felére jellemző volt. Az adószerkezetben is jelentős változások történtek: nőtt a fogyasztást terhelő adók súlya, csökkent a munkajövedelmek adóterhelése. A kamatkiadások markáns csökkenését segítette a mérséklődő adósságráta, a javuló országkockázat és a jegybanki kamatcsökkentés.
Szerző(k): EconomxTavaly decemberben 2,7 százalékkal, 2015-ben pedig 4,6 százalékkal nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje - közölte pénteken a washingtoni kereskedelmi minisztérium.
Szerző(k): MTI-EcoA portugál kormány egy nappal az előtt fogadta el a 2016-os költségvetési törvény tervezetét, hogy az Európai Bizottság véleményt alkothatott volna róla.
Szerző(k): MTI-EcoA tavalyi szlovák költségvetési hiány a tervezettnél jóval kisebb volt - közölte a szlovák pénzügyminiszter.
Szerző(k): MTIA kormány publikálta, hogy milyen költségvetési mozgástérrel kalkulálhatnak az egyes minisztériumok 2017-ben és 2018-ban.
Szerző(k): Domokos LászlóA kínai kormány azt tervezi, hogy fokozatosan növeli a költségvetési hiányt, csökkenti az adókat és rugalmasabbá teszi a monetáris politikát jövőre a strukturális reformok végrehajtásához megfelelő gazdasági feltételek létrehozásának érdekében.
Szerző(k): MTIA bukaresti kormány csak hitelekből fedezhető, a költségvetési hiány jelentős túllépésével járó béremelést tervez a közszférában.
Szerző(k): Barabás T. JánosMind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent tavaly abszolút értékben a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány, de az államadósság mindkét térségben nőtt - erősítette meg áprilisban ismertetett előzetes adatait szerdán az Eurostat.
Szerző(k): MTI-Eco