A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) arról tájékoztatott, hogy 2024. áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300 forint volt, amit Czomba Sándor államtitkár úgy értékelt, az átlagkereset 77 ezer forinttal, a reálbér 9,5 százalékkal nőtt - ám az igazságot egyikük sem bontotta ki. Ugyanis a múlt hónaphoz képest csökkent a bruttó és a nettó átlagkereset, csak arról nem szólt sem a jelentés, sem pedig a minisztérium.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMár kongatják a vészharangot, nem lesz, aki dolgozzon a hazai gyárakban. A már most jellemző súlyos regionális különbségeket az oktatás reformja pedig egyelőre hiába tudná csökkenteni.
Szerző(k): H. A.Óriási energiát és pénzt emészt fel a még elérhető inaktívak munkába állítása. A belső erőtartalékunk 300 ezer fő lehet. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárával egy unióval közös, 70 milliárd forintos pályázat kapcsán beszélgettünk, amellyel legalább 33 ezer embert szeretnének bevonni.
Szerző(k): V. G.Május 16-tól lesznek elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, ezeknek a kerete meghaladja a 150 milliárd forintot – közölte sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Szerző(k): Z. B.A múlt hónapban 2023 áprilishoz és idén márciushoz képest is csökkent a munkát keresők száma Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint még soha nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint 2024-ben.
Szerző(k): Gulyás ÁbelÁprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja. Akár havi 180 ezres albérlettámogatást is adhat a fiataloknak a kormány uniós forrásból.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz 1,7 milliárd forintnyi hazai forrásból megvalósuló programban több mint ezren szerezhetnek jogosítványt, a befizetendő önrészt a megfelelő munkakörben történő munkavégzés után maradéktalanul visszatérítik.
Szerző(k): Vermes ÁdámÚjra növekedésnek indultak a reálbérek Magyarországon, a keresetek emelkedésének dinamikája meghaladja az infláció mértékét - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Szerző(k): Economx