A munkaerőpiaci aktivitás növelése, valamint a szállítmányozási és személyszállítási területen tapasztalható sofőrhiány enyhítése érdekében gépjárművezető képzési program indul 2024. március 1-jén – jelentette be közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az 1,7 milliárd forintnyi hazai forrásból megvalósuló programban több mint ezren szerezhetnek jogosítványt, ami érdemben hozzájárulhat a foglalkoztatás bővüléséhez, a közúti áru- és személyszállítás versenyképességének javulásához.
Az OFA Nonprofit Kft. által indított programban C, C+E és D típusú jogosítványt, valamint gki igazolványt szerezhetnek a résztvevők.
A pályázaton való részvétel feltétele – a magyar állampolgárság mellett – a legalább 2 éve meglévő „B” kategóriás jogosítvány, az egészségi alkalmasság, illetve a képzéstípustól függően II. vagy III. kategóriás pályaalkalmassági határozat megléte.
A képzésre regisztrált álláskeresők, munkaerőpiaci szempontból inaktívak és munkahellyel rendelkezők is jelentkezhetnek. A program az elhelyezkedést is segíti, hiszen a partner munkáltatókkal együttműködési megállapodások megkötésére kerül sor, amelynek keretében legalább 12 hónapon keresztül garantálják a programban sikeresen résztvevők elhelyezkedését.
Emellett az OFA szakemberei mentorálással is segítik a résztvevőket mind a képzés, mind pedig az elhelyezkedés időszakában.
A résztvevőktől maximum 30 százalékos önrész befizetése az elvárt, amit a sikeres képzést követő 12 hónapnyi, a megszerzett jogosítványnak megfelelő gépjárművezetői munkakörben történő munkavégzés után maradéktalanul visszatérít a lebonyolító, így a résztvevők lényegében ingyen juthatnak egy piacképes képzettséghez.
Változhatnak a jogosítványokra vonatkozó szabályok
Nem támogatták az idősek vezetői engedélyének érvényességi idejének csökkentését, hogy elkerüljék a hátrányos megkülönböztetést. A tapasztalatlan járművezetőknek pedig legalább kétéves próbaidőszakot kellene teljesíteniük.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra