A helyiek közül nyolcan meghaltak és tizenheten megsebesültek a kelet-ukrajnai Harkiv városa elleni csütörtöki orosz támadásban. Az orosz erők jelenleg a Donyec-medencében több irányban egyszerre rohamozzák az ukrán állásokat. Az ellenség minden erejét és eszközét bevetette, hogy területeket foglaljon el és bekerítse csapatainkat - közölte az ukrán védelmiminiszter-helyettes.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Bizottság új szabályok bevezetését javasolja az uniós szankciókat megsértő oligarchák és a bűnözők vagyonának befagyasztására és elkobzására vonatkozóan.
Szerző(k): Domokos ErikaAz újra megrendezendő nagyfesztiválok miatt is erős nyári szezonra számít a rendőrség a Balatonnál, ahol a korábbi évekhez hasonlóan középiskolások is segítik majd a bűnmegelőzési munkát - közölte Molnár Gábor Somogy megyei rendőrfőkapitány.
Szerző(k): Szász PéterVádemelést javasol a rendőrség egy hétfős bűnszövetség tagjai ellen, akik 42 betörés során több mint 45 millió forint értékben loptak tárgyakat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKülönleges nemzetközi törvényszék elé kellene állítani Oroszország politikai vezetőit, katonai parancsnokait és szövetségeseiket az Ukrajna elleni agresszió bűntette miatt.
Szerző(k): Rácz GergőLengyelországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét - adta hírül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Szerző(k): Domokos LászlóUkrán híradások csütörtökön arról számoltak be, hogy az orosz erők több irányból is támadásokat indítottak ukrajnai települések ellen, áldozatok is vannak. A mariupoli Azovsztalt még mindig nem foglalták el az oroszok, lövik a gyár területét és próbálják elzárni a föld alatti kijáratokat.
Szerző(k): Domokos ErikaHamis ruhákból álló szállítmányt kaptak el a NAV ellenőrei.
Szerző(k): Csernátony Csaba