büdzsé

12.
06.
19:10
Még hónapokig maradhat a káosz, nehéz feladat vár az államfőre

Még hónapokig maradhat a káosz, nehéz feladat vár az államfőre

A szeptember kinevezett francia miniszterelnök, Michel Barnier és kormánya elcsúszott a költségvetés jelentette banánhéjon. Emmanuel Macron francia elnök napokon belül kinevezhet új kormányfőt, egyesek azonban egyenesen az államfő lemondatásának gondolatával kacérkodhatnak. Ez elsősorban az ellenzéki radikális Marine Le Pen érdekében állhat, aki március végén elveszítheti a választhatóságát.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
11.
27.
12:48
Még a Költségvetési Tanács is lát kockázatokat a 2025-ös büdzsében

Még a Költségvetési Tanács is lát kockázatokat a 2025-ös büdzsében

A jövő évi költségvetésben kockázatot jelenthetnek az energiabiztonsági problémák, amelyek bár enyhültek, de nem szűntek meg, az Európai Uniótól hazánknak járó források folyósításával kapcsolatos tárgyalások elhúzódás és a közel-keleti háború eszkalációjának veszélye, de a globális kereskedelempolitikai konfliktusok, beleértve a kibontakozó vámháborút is, mondta a Költségvetési Tanács elnöke a parlament előtt.

Szerző(k): L. K.
11.
27.
08:34
Eljött Varga Mihály nagy napja

Eljött Varga Mihály nagy napja

Ma és holnap a jövő évi büdzsé és a számvevőszéki jelentés lesz a fő téma a parlamentben.

Szerző(k): G. É.
11.
24.
19:28
Reszkethet az izraeli kormányfő, katonákért oroszlánnal kedveskedett Putyin

Reszkethet az izraeli kormányfő, katonákért oroszlánnal kedveskedett Putyin

Franciaországban nem megy épp zökkenőmentesen a 2025-ös költségvetési terv elfogadtatása, a frisen beiktatott kormányfő, Michel Barnier akár bele is bukhat a folyamatba. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi minisztere, Yoav Gallant ellen elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság. Moszkva pedig jelezte, ők is hozzányúlnak a befagyasztott külföldi vagyonhoz. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
11.
24.
06:46
Napról-napra rosszabb a helyzet: két hónap alatt 2400 milliárd forintra van szüksége a kormánynak

Napról-napra rosszabb a helyzet: két hónap alatt 2400 milliárd forintra van szüksége a kormánynak

Az államháztartási mérleg október végi állapotából kiderült, hogy akár még a tavalyi ezermilliárdot is meghaladhatja az áfahiány. A gond ezzel az, hogy a legfőbb bevételi forrása a kormányzatnak.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
11.
22.
21:47
Vörös vonalon táncol a kormányfő, keményen megbüntethetik érte

Vörös vonalon táncol a kormányfő, keményen megbüntethetik érte

Michel Barnier már akkor jelezte, hogy megszorításokra lesz szükség, mikor szeptemberben megkapta miniszterelnöki megbízatását Emmanuel Macron francia elnöktől. Nem csoda, hogy kormánya költségvetési terve is ebben a szellemiségben készült. A Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés azonban ebbe nem akar belenyugodni. Ha a kabinet ragaszkodik az adóemelésekhez, az bizalmatlansági indítványba torkollhat.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
11.
17.
06:06
Brutálisan megszaladhatott a párizsi olimpiai büdzsé

Brutálisan megszaladhatott a párizsi olimpiai büdzsé

Az eddigi összegbe nem számolták bele például a rendőrtisztek prémiumát.

Szerző(k): Economx
11.
15.
06:45
Górcső alatt a jövő évi egészségügyi kassza, szakértők nyilatkoznak, mit látnak benne

Górcső alatt a jövő évi egészségügyi kassza, szakértők nyilatkoznak, mit látnak benne

Az egészségügyre 2025-ben a költségvetés tervezete szerint 330 milliárd forinttal több forrást biztosítanak, hogy ez mire lesz elég, ennek jártunk utána.

Szerző(k): Koncsek Rita
11.
11.
12:13
Benyújtották a költségvetést, ezermilliárdok mennek a családoknak

Benyújtották a költségvetést, ezermilliárdok mennek a családoknak

Fél évvel csúszott a költségvetés benyújtása, most azonban kiderült, mire megy majd a pénz jövőre.

Szerző(k): Economx