Az oktatásért, a szociális szféráért, a kultúráért és az egészségügyért is felelős emberi erőforrás tárca tovább veszít pozíciójából, miközben az Innovációs és Technológiai Minisztérium az új területek mellé még több pénzt kap a költségvetésben. Nem látszik, miből lesz pénz a rendőrök béremelésére, de elindultak már a forrásátcsoportosítások.
Szerző(k): Szabó DánielA Kúria felfüggesztette a 2018-as országgyűlési választás előtt lakcímet létesítettek adatainak kiadásáról szóló fővárosi ítélőtáblai határozat végrehajtását - közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Szász PéterMár több mint 4,6 millió új típusú, azaz 2016. január 1. után kiadott személyazonosító igazolvány van forgalomban, a következő két évben ezek további funkciókat is kaphatnak – közölte a Világgazdasággal a Belügyminisztérium.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMég az év végén megkapták bruttó félmillió forintos juttatásukat a fegyveres testületek dolgozói - közölte az M1 csatorna a Magyar Államkincstárra hivatkozva az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielBruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai - jelentette be a belügyminiszter.
Szerző(k): Rácz GergőTényleg kimaradt tízezer belügyes az év végi, 500 ezres prémiumból, megerősítette a rendelet.
Szerző(k): Rácz GergőEgy kiszivárgott belügyminisztériumi rendeletet posztolt a Zsaruellátó Facebook-oldal, amely szerint a belügyi tárca irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek hivatalos szolgálati viszonyban álló tagjai bőkezű juttatásban részesülnek az év végén - írja az Index.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMajdnem 600 milliót osztott szét a Belügyminisztérium karácsonyi jutalomként - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szász Péter