A kórházakat a koronavírus-járvány közepette kormányzati utasításra kiürítették és a halasztható beavatkozásokat is az egészségügyi veszélyhelyzet utánra hagyták. Most a Népszavát a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő (NEAK) arról tájékoztatta, hogy az elhalasztott beavatkozások 80 százalékát már bepótolták.
Szerző(k): Szabó DánielDonald Trump elnöki rendeletet írt alá a történelmi emlékművek és szobrok védelméről - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMa reggel a Bank of Japan bejelentette, hogy rendkívüli intézkedéseket tesz a koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásai ellen. Úgy tűnik, hogy olyan összehangolt jegybanki beavatkozás jöhet, amire nem volt példa a 2008-as válság óta.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA szlovén Szociáldemokraták (Socialni demokrati) párt képviselői az Európai Bizottságot kérik, hogy lépjen a magyar kormány ügyében, amelyik nyíltan beavatkozik az ország választási kampányaiba. Azt is kifogásolják, hogy Észak-Macedóniában is belpolitikai tevékenységet folytat Budapest.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre korábban csináltatnak plasztikai beavatkozásokat a fiatalok - mondta Hegedűs Beáta esztétikai orvos az M1-en
Szerző(k): Szász PéterÚj eszközt vezet be jövő héten a Twitter bizonyos álhírek ellen, hogy így is akadályozza a beavatkozásokat a május végi európai parlamenti (EP-) választásokba - közölte csütörtökön az amerikai mikroblog-szolgáltató.
Szerző(k): Szepesi AnitaA NATO alapításakor a szerződés egyik sarkalatos pontja, hogy a tagállamok megvédik a jogállamiságot és a független intézményeket, viszont az amerikai külügyi szakértője úgy véli, hogy Magyarország ezeket már nem tartja tiszteletben. Sőt, Ukrajna kapcsán az is világossá vált, hogy a szervezetet képes egy nagyobb veszély esetén is a saját céljaira felhasználni, akadályozva a katonai szövetség működését. Scott Cullinane véleménye szerint ideje, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon és megfegyelmezze Magyarországot.
Szerző(k): Szabó DánielNem tartalmazott semmi újat Robert Mueller amerikai különleges ügyész jelentésének nyilvánosságra hozott kivonata és az sem támasztotta alá a 2016-os amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatos vádakat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna