Hamarosan anyagi támogatást kaphatnak a Hajdú-Bét Rt. és leányvállalata, a Novafarm Rt. károsultjai - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Szerző(k): NAPIA baromfiágazat közel akkora bajban van már a magas takarmányárak miatt, mint a sertéstenyésztés és feldolgozás. Minden pénzre váltható intézkedést örömmel venne az ágazat, a terméktanács pedig a sertéságazatban tervezett öt százalékos áfakulcs baromfiiparra való kiterjesztését kéri a kormánytól.
Szerző(k): Kiss MelindaA válság ellenére is növelni tudta árbevételét tavaly a Gallicoop. Idén a jövedelmezőség megőrzése mellett keleti piacain, illetve az iszlám világban terjeszkedne a vállalat.
Szerző(k): Kiss MelindaVárhatóan húsvét után, április közepétől drágulhatnak a baromfi termékek - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke.
Szerző(k): Kiss MelindaHét év alatt 315 milliárd forint befektetésre volna szükség ahhoz, hogy korszerűsíteni, fejleszteni lehessen a magyar baromfiágazatot - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke a szervezet által kidolgozott ágazati stratégiát ismertetve.
Szerző(k): MTI-EcoA baromfipiac és a költségek kedvezőtlen alakulása miatt határozatlan ideig szünetel a vágás Pacsán, a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-nél - írta keddi számában a Zalai Hírlap. (Képünk illusztráció)
Szerző(k): MTIUniós szinten is romlott a sokáig sikerágazatnak számító magyar baromfitermelés versenyképessége. Ráadásul megindult a belföldi térvesztés is, ami rövid távon 12-15 ezer munkahely megszűnésével járhat.
Szerző(k): Kiss MelindaA tavalyihoz képest idén mintegy 3 ezerrel, 73-74 ezer tonnára emelné termelési volumenét a Master Good-csoport, a volumennövekedés alapját a tavaly üzembe helyezett új keltetőből kikerülő csirkemennyiség adja − mondta a Napi Gazdaságnak Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Kiss Melinda