A jelek szerint a befektetők egyelőre nem aggódnak az emelkedő amerikai kötvényhozamok miatt, azoknak még van hová emelkedniük, mielőtt bedöntenék a tőzsdét. Nagyon félnek viszont a frissen kirobbant kereskedelmi háború következményeitől, annak komoly következményei lehetnek a nemzetközi tőkepiacokon, s jelentősen drágulhat tőle minden.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMegijedtek ugyan a befektetők a tőzsdei áreséstől, azonban nem eléggé. Emiatt nagyon valószínű, hogy lesz még egy kör lefelé - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásIdeges, azonban csak átmeneti eladási hullám bontakozott ki a magyar kötvénypiacon a jegybank kamatcsere aukciója után. A Bloombergen is címlapra került a sztori, amelyben szakértők azt találgatják, fordulóponthoz érkezett a magyar piac vagy csak a túlzottan optimista várakozások korrigáltak egy kicsit.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz egyik neves befektetési bank szakértői szerint érdemes lehet a forint euróval szembeni erősödésére játszani, az erősödő inflációs nyomás miatt ugyanis emelkedni fognak a forintkamatok és az MNB lassan ellövi az összes puskaporát. Túl lapos lett a hozamgörbe, de csak hosszabb távon játszanának forinterősödésre.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEgy évvel tovább tarthat a tőzsdei hegymenet, mint korábban gondolták, s épp ezért elköltöttek egy csomó pénzt részvényekre a befektetők. A kötvénypiac összeomlásától tartanak a legtöbben és várják, hogy mikor kap erőre az infláció - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKomolyan gyengült a dollár árfolyama 2017-ben a vezető devizákhoz képest, az euróval szemben 14 százalékkal értékelődött le az amerikai deviza. Van, aki szerint azonban közel a fordulat, és ismét érdemes lehet dollárt tartani.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA globális pénzügyi válság óta nem mért szintre emelkedett az idén az új tőzsdei kibocsátások száma. A fő felhajtóerőt az amerikai és a kínai kibocsátási aktivitás élénkülése adta - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyItt van a Golditrumps, a Goldilocks gazdaság, amely párosul majd a Trump-féle adóreformokkal. Alacsony infláció, nagy gazdasági növekedés, amelyet tovább hajthatnak az adóreformok - ebben hisz a befektetők többsége a Bank of America Merrill Lynch alapkezelői felmérése szerint.
Szerző(k): Lovas-Romváry András