Dél-Korea új elnöke elődjének békülékeny stílusával szemben kőkemény fellépést ígér az egyre erősebben felfegyverzett Észak-Koreával szemben, beleértve ebbe azt is, hogy válaszul a szomszéd nukleáris programjára Dél-Korea is saját atomfegyver-arzenált fejleszthet ki, ha úgy ítélik meg, hogy az USA védelmi garanciája kevés.
Szerző(k): Komócsin SándorAz észak-koreai vezetés évtizedek óta azért fejlesztett atomfegyvereket - megterhelve a társadalmat a technológiai fejlesztés óriási költségeivel -, hogy megelőzzön bármilyen külföldi próbálkozást a rezsim megbuktatására, ám úgy tűnik, eljött az idő, amikor ez az arzenál már másra is alkalmas lehet.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Államok nem hisz abban, hogy Oroszország atomfegyverek bevetését tervezné, annak ellenére, hogy Moszkva retorikája a közelmúltban ebbe az irányba tolódott – közölte pénteken egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő a Reuters szerint.
Szerző(k): Szabó DánielOroszország újra elővette a hidegháborús retorikát miután úgy tűnik Ukrajna olyan fegyverekhez juthat, amelyek lehetővé teszik a jelentősebb válaszcsapásokat. Az orosz külügyminiszter már sokadjára beszél atomfegyverek bevetéséről, de elmondása szerint egyre valósabb kockázata van egy nukleáris háborúnak. Ukrajna szerint azért került elő megint atom, mert Putyin érzi a vesztét.
Szerző(k): Sasvári MarcellOroszország azzal fenyegetőzött, hogy atomfegyvereket telepít a Balti-tenger térségébe és környékére, ha Finnország és Svédország csatlakozik az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, miközben Vlagyimir Putyin elnök ukrajnai inváziója miatt egyre nagyobb a feszültség. A balti országok szerint üres fenyegetés érkezett a Kremlből, mivel már most is vannak nukleáris fegyverek a térségben.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint egy hónappal az orosz-ukrán háború kitörése után Mihail Hodorkovszkij orosz vállalkozó szerint Vlagyimir Putyin „megrekedt” Ukrajnában, és a továbbiakban csak két választási lehetősége maradt - írja a Deutsche Welle.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaIránnak nem szabad megengedni, hogy atomfegyverhez jusson - mondta jeruzsálemi látogatásán Antony Blinken amerikai külügyminiszter, akinek ez az álláspontja függetlenül attól, hogy létrejön-e egy új iráni nukleáris megállapodás. Ugyanez a véleménye az izraeli külügyminiszternek.
Szerző(k): Domokos ErikaMiközben a szakértők óvatosak a jóslással az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban: nem zárják ki, hogy a Kreml a villámháború kudarca után a városok ostromával még elérheti célját, Ukrajna kapitulációját, ám egy brit szakértő úgy véli az orosz vezetés stratégiai hibát követett el, amiből nincs kiút. Ennek tükrében riasztó, mit gondol Vlagyimir Putyin orosz államfő az atomháború lehetőségéről.
Szerző(k): Komócsin Sándor