A törvénytervezetből pár nap alatt minisztériumi munkaanyaggá lefokozott új Munka törvénykönyve (Mt.) több koncepcionális tévedést is rejt és akár alkotmányellenes pontokat is tartalmazhat.
Szerző(k): Kiss MelindaAz államadósság korlátozását szolgáló jogi megoldást, úgynevezett adósságféket szükséges beépíteni az Európai Unió valamennyi tagállamának alkotmányába, kötelező jelleggel - véli az Európai Bizottság egy tagja.
Szerző(k): MTI-EcoAz Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt állásfoglalást, amelyben - nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva - bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét.
Szerző(k): NAPIMegválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját hétfőn az Országgyűlés - közölte az MTI. A képviselők titkos szavazással - szeptember 1-jei hatállyal - választották alkotmánybíróvá a kormánypártok jelöltjeit: Balsai István fideszes országgyűlési képviselőt, az Antall-kormány volt igazságügy-miniszterét, Pokol Béla egyetemi tanárt, Szalay Péter ügyvédet, Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság tanácselnökét és Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetet, nemzetközi magánjogászt.
Szerző(k): NAPIAz új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvények közül elsőként a parlament hétfőn elfogadta az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló jogszabályt.
Szerző(k): MTI-EcoAz EU az emberi méltóság, szabadság és a demokrácia, a törvények és az emberi jogok tiszteletére épül, jogi személy, amely meghatározó szerepet játszik a föderáció független tagországainak gazdaság- és külpolitikájában – áll többek között Valéry Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnöknek az általa vezetett európai konvent elé terjesztett javaslatában.
Szerző(k): NAPI