Az Alkotmánybíróság (Ab) átmenetileg felfüggesztette a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályait módosító törvény egyes rendelkezéseinek hatálybalépését, mert azok súlyosan korlátozzák a magánélet sérthetetlenségét és valószínűsíthetően alaptörvény-ellenesek - közölte a testület.
Szerző(k): MTINem igaz, hogy Magyarországon magánszemély a földforgalmi törvény hatálybalépését követően mindössze 300 hektár termőföldet szerezhet. Egyenes ági öröklés útján már eddig is jegyeztek be a földhivatalok ennél nagyobb birtokot is, és ez nem változik a most elfogadott jogszabállyal sem. A szakértők szerint alkotmányellenes lehet, hogy a földforgalmi törvény különbséget tesz az egyenes ági és a végrendeleti öröklés között.
Szerző(k): Kiss MelindaTöbb mint hatszáz törvényt fogadott el három év alatt a parlament, ezek azonban semmilyen veszélyt nem jelentenek a demokráciára - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádióban.
Szerző(k): MTIMagyarország számára elfogadható az Európai Bizottság azon javaslata, hogy a kereskedelmi elektronikus médiában is lehessen politikai kampányhirdetést közölni, amennyiben azt ingyenesen teszik - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIOrbán Viktor miniszterelnök július 2-án Strasbourgban részt vesz azon a vitán, amelyet az Európai Parlamentben tartanak a Magyarországgal kapcsolatos Tavares-jelentésről - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
Szerző(k): MTITovábbi reformokat, alkotmányozó gyűlés összehívását és pénzt ígért a tömegközlekedés javítására a brazil elnök, bár elemzők szerint az utca embere leginkább bilincset szeretne látni a korrupt köztisztviselők csuklóján.
Szerző(k): NAPIElkészült az Európa Tanács alkotmányügyi kérdésekben illetékes szakértői, tanácsadó testületének, a Velencei Bizottságnak (VB) az értékelése a magyar alaptörvény negyedik módosításáról. A szervezet szóvivője péntek este juttatta el az MTI-nek a dokumentumot, amelyben a VB üdvözli a kormány több lépését, viszont fenntartásai vannak az alaptörvény több előírásával kapcsolatban.
Szerző(k): MTIAz Európai Bizottság összességében üdvözli azokat az eddigi magyar kormányzati válaszokat, amelyeket a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatos brüsszeli aggályokra adtak - mondta az uniós végrehajtó-javaslattevő intézmény pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő, aki azt is hozzátette: két kérdésben az eddigi válaszok alapján bízni lehet az ügy rendeződésében, a harmadikban pedig további konzultációkat kívánnak folytatni a magyar kormánnyal.
Szerző(k): MTI