Az ex-jegybankelnök és az MNB alapítványai szempontjából rendkívül terhes vagyongazdálkodási ügy nyomozati szakba lépett.
Szerző(k): Sándor ZoltánAz Állami Számvevőszék szerint a Magyar Nemzeti Bank alapítványát kezelő cég kockáztatta a rábízott vagyont, és bűncselekmény gyanúja merült fel. Egyelőre sem a jegybank új vezetése, sem a kormány nem reagált az ügyre.
Szerző(k): T. E.A létesítményüzemeltetéssel, takarítással foglalkozó vállalat együttműködési megállapodást írt alá a bohócdoktorokkal. 4 millió forintos támogatás talált gazdára.
Szerző(k): S. Z.A jegybank új elnöke, Varga Mihály a hivatalba lépését követő napokban azonnal személycseréket hajtott végre az MNB utolsó megmaradt alapítványánál és az akörül létrehozott cégcsoportnál. Vizsgálatot rendelt el a Pallas Athéné Alapítvány és az Optima Zrt. működésének feltárására, hogy átvilágítsák Matolcsy György volt elnök utolsó intézkedéseit.
Szerző(k): T. E.A Szegedi Tudományegyetemen nem kell fizetni tandíjat annak, aki már a felvételin kimagasló eredményt mutat fel, és amennyiben tanulmányait is kiválóan végzi, az egyetemi évek alatt is megkapja a támogatást. Még kérvényezni sem kell, mert automatikusan felajánlják azt a jól teljesítő diákoknak.
Szerző(k): L. K.Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy február 14-től élesedik a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök méltányossági kérelmeinek alapítványi elbírálása.
Szerző(k): EconomxA Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért közhasznú alapítvány évente 30-40 milliárd forint felett rendelkezik majd.
Szerző(k): Koncsek RitaA Miskolci Egyetemhez tartozó Közép-európai Akadémián dolgozó volt igazságügyi miniszter honoráriumát a kegyelmi ügyet követően 100 ezer forinttal megemelték.
Szerző(k): Gulyás Ábel