Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter vasárnap Washingtonban megerősítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának, Christine Lagarde-nak, hogy Athén ki tudja fizetni áprilisi törlesztőrészleteit, majd minden mást a maga idejében.
Szerző(k): MTI-EcoA magyar gazdaság tavalyi külső finanszírozási képessége a GDP 8,3 százalékára emelkedett, ami a folyó fizetési mérleg, illetve a tőkemérleg egyaránt 4,3 milliárd eurónyi többletéből alakult ki. A régiós országok között Magyarország fizetési mérlegének többlete a legmagasabb, amiben jelentős szerepe van az EU-transzferek kiugróan nagy felhasználásának és a cserearány javulásán keresztül az áru- és szolgáltatásegyenleg többletének is - hangsúlyozta csütörtökön kiadott összefoglalójában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): MTI-EcoAz alacsony olajár, amely egyelőre áldás a fagyasztóknak, közvetve súlyos csapást mérhet rájuk, ugyanis az olajipar súlyosan eladósodott cégeinek fizetésképtelenségéhez vezethet, ami megboríthatja a vállalatokat hitelező bankokat is. Eközben a zöldenergia végső csapást készül mérni a hagyományos energiahordozókra.
Szerző(k): EconomxSehol sem tart annak az uniós tervnek a végrehajtása, amelynek eredményeként sokkal szorosabb, egyben hatékonyabb gazdasági rendszerré válhatna az eurózóna és az Európai Unió. Az euró bevezetését vállaló országok közül Magyarország az a tagállam, amely egy lépést sem óhajt tenni előre ezen az úton.
Szerző(k): EconomxHullámvasútra került a központi költségvetés adóssága az elmúlt hetekben: az ÁKK legfrissebb adatai szerint az első két hónapban nettó 562,9 milliárd forinttal nőtt az adósság – miközben az államháztartás hiánya „csak” 310 milliárd volt. Az adósság növekedésben a dollár- és frankerősödés játszhatott szerepet.
Szerző(k): Papp ZsoltMost üt vissza, hogy a magyar adósság a bóvli kategóriába került, emiatt ugyanis a dollár erősödése még a kelet-közép-európai valutáinak összehasonlításában is nagyobbat üt a forinton, mint más devizákon - írja a Bloomberg, amely csúnya jövőt jósol a feltörekvő országok fizetőeszközeinek.
Szerző(k): EconomxNem fordult szembe eddigi politikájával a nagyobbik görög kormánypárt, a baloldali Sziriza - állítja az ország pénzügyminisztere azt követően, hogy az EU és az IMF elvárásának megfelelően kedden a kormány minden eddigi intézkedését felfüggesztették.
Szerző(k): EconomxÚj hitelprogramot gründolt Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap. A pénz nagyját saját maga adja, emellett bevonják a finanszírozásba a világ legfejlettebb országait is. Közvetve megfizetnek az ország kötvényeinek tulajdonosai is: búcsút mondhatnak követelésük egy részének.
Szerző(k): Economx