Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága tizenöt ember ellen, aki a gyanú szerint 150 millió forinttal károsította meg a költségvetést - tájékoztatta Kuperczkó Adrienn, a szervezet sajtóreferense az MTI-t.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÚgy trükközött az áfával, hogy még a valós bevételét sem vallotta be.
Szerző(k): Szabó DánielÚj nevekkel bővült a jelentős adóhiányt felhalmozó adózók listája; az átlag tartozás 176 millió forint volt az első negyedévben. A NAV két cégnél több mint egymilliárd forint adóhiányt állapított meg, a magánszemélyeknél a rekorder ezúttal 256 millió forint adót mulasztott el befizetni.
Szerző(k): Domokos ErikaA NAV pénzügyi nyomozói tizenhat spanyol és öt olasz ingatlant, továbbá magyarországi lakóparkot, társasházat, járműveket, követeléseket vettek zár alá a költségvetési csalás és pénzmosás miatt folyamatban lévő ügyben. A zárolt vagyonnal a keletkezett kár teljes egészében megtérülhet - adta hírül a NAV.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál, az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. Az autósszakma idén a kiemelt ellenőrzési célpontok között szerepel - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAdócsalás révén tudták olcsón adni a Szlovákiából származó élelmiszeripari termékeket; a Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellenük - adta hírül a főügyészség.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint hét uniós ország, Magyarország mellett Belgium, Ciprus, Írország, Luxemburg, Málta és Hollandia adóparadicsom-szerűen működik, és lehetővé teszi az agresszív adótervezést - közölte az uniós parlament kedden.
Szerző(k): Szász Péter