Az őrzéssel és vagyonvédelemmel foglalkozó céghálózat "trükközött" az áfával és mintegy 200 dolgozó bére után nem fizette a járulékokat. Ezzel 150 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A megalapozott gyanú szerint a cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Ugyan a dolgozókat bejelentették, a bevallásokat is benyújtották, adót és járulékot nem fizettek. A lebukás elkerülése érdekében az alvállalkozókat rendszeresen lecserélték, azokat "strómanok irányítására bízták" - ismertette a sajtóreferens.
Kapcsolódó
Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén, készpénzben fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket és a többi pénz a "haszonhúzókhoz" vándorolt - ismertette Kuperczó Adrienn. Az akcióban először a két legveszélyesebb gyanúsítottat fogták el még 2017-ben a NAV kommandósai. A többi 15 előállított gyanúsított között visszaeső bűnözők is voltak, többen fegyvert, illetve riasztópisztolyt tartottak otthonukban.
Mintegy harminc - többnyire baranyai és budapesti - helyszínen dolgoztak akkor a pénzügyi nyomozók, ingatlanokat és luxusautókat foglaltak le, illetve üzletrészeket zároltak. A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, hamis magánokirat felhasználása és közokirat-hamisítás bűntettek miatt javasol vádemelést ellenük.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot