A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben keresi meg az adózókat, hogy figyelmeztesse őket a négy-öt évvel ezelőtti bevallásokban talált hiányosságokra. A hivatal a nemzetközi információcsere adatait hasonlítja össze a korábbi bevallásokkal.
Szerző(k): T. E.A Meta befektetői és Zuckerberg megállapodásra jutottak a Facebookot érintő, 8 milliárd dolláros adatvédelmi perrel kapcsolatban.
Szerző(k): Kiffer AnnaIsmét megugrott az infláció, az árréstop káros hatásai pedig már láthatóak, ráadásul a múlt héten az is kiderült, hogy a növekedés motorja, a fogyasztás is döccent egyet. A heti makronaptár sem üres: az iparról, az építőiparról és a keresetekről jelennek meg adatok a napokban. Heti makrogazdasági összefoglaló.
Szerző(k): K. G.Májusban 19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások.
Szerző(k): EconomxSe szeri, se száma a Covid variánsainak, de most a WHO is kiemelte az XFG mutánst, mert egyre nagyobb számban jelentkezik Európában és Ázsiában is.
Szerző(k): L. K.Friss figyelmeztetésre derült fény, amely szerint izraeli szakértők óva intenek bizonyos, Kínából importált eszközöktől.
Szerző(k): EconomxNem tud vesztes lenni Görögország, emelni kellett az eladott repülőjegyek számát. Sem a közel-keleti helyzet, sem a Szantorinit sújtó földrengés nem vette el a turisták kedvét. Legfeljebb országon belül választanak másik úti célt.
Szerző(k): L. K.Úgy tűnik, megtorolták Elon Musk politikai szerepvállalását az európai vásárlók. Miközben más elektromos autók eladásai szárnyaltak, a Tesláé hatalmasat esett a kontinensen.
Szerző(k): G. É.