Arra szólította fel Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter az amerikai és az uniós partnereket, hogy ha rendelkezésükre állnak bármilyen dokumentumok azzal kapcsolatban, hogy bizonyos technológiai eszközök exportjával hadászati segítséget nyújtott volna Törökország Oroszországnak, adják át azokat. Azt ígérte, ebben az esetben megteszik a szükséges lépéseket, jelenleg azonban a török kormányzat nem tud ilyen jellegű szabálysértésről.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA rengés ezúttal 5,2-es erősségű volt – a február 6-i földrengések 7,7-es és 7,6-os erősségűek voltak.
Szerző(k): EconomxMegszülettek az első becslések azzal kapcsolatban, mennyibe kerülhetnek majd a múlt heti törökországi földrengés következtében szükségessé vált újjáépítések. Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint ezeknek a befejezéséhez egy év is elegendő lesz, a szakértők szerint azonban erre gyakorlatilag esély sincs. A török államfő vélhetően inkább már egyfajta kampányígéretként hangoztatja ezt, elemzők szerint az idei választásokon hosszú ideje először szorongathatja meg az ellenzék a kormányzó pártot.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA finn parlament február 28-án tart szavazást a NATO alapdokumentumainak elfogadásáról. Ezután minden Törökországon múlik, hiszen Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország nem gördít akadályt a finn és svéd csatlakozás elé.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA török tőzsde alig egy nap alatt ledolgozta azokat a veszteségeit, amelyeket a földrengések óta volt kénytelen elszenvedni. Ehhez a kormánynak is mentőövet kellett dobnia a piacnak.
Szerző(k): EconomxHajtóvadászat kezdődött. A múlt heti földrengésben összeomlott épületek kivitelezésében részt vevő személyek ellen több mint száz elfogatóparancsot adtak ki. Volt olyan vállalkozó, aki tengeri homokkal kevert betonnal spórolt az építkezési költségein.
Szerző(k): Sánta AndrásAz amerikai űrhivatal (NASA) által kifejlesztett technológia is segített a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés romok alatt rekedt áldozatainak mentésében.
Szerző(k): EconomxTöbb mint 160 órával a földrengés után kimentett egy férfit a törmelékek alól Törökországban egy orosz, fehérorosz és kirgizisztáni mentőcsapat – számolt be az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata hétfőn.
Szerző(k): Economx