Újabb összekötő utak épülnek Magyarország és Románia között. Szijjártó Péter elmondása szerint 2025-ben és 2030-ban is létrejön egy-egy új gyorsforgalmi útkapcsolat, amelyek építését kiemelt stratégiai érdekként kezeli.
Szerző(k): Fogarasi KittiAz Europol által koordinált művelet során 1 621 fegyvert, 24 735 lőszert és robbanóanyagot foglaltak le. A Románia és Bulgária által vezetett műveletben összesen 31 ország bűnüldözői vettek célba olyan személyeket, akiket azzal gyanúsítottak, hogy fegyvereket vásároltak lőfegyverkereskedőktől.
Szerző(k): Horváth TiborA Rheinmetall német fegyvergyártó cég Romániában fogja végezni az ukrán fegyverek karbantartását és javítását. Emellett logisztikai központot alakítanak ki a NATO-tagország területén.
Szerző(k): Varga CsengeVádat emeltek Romániában az állami vasút árufuvarozási üzletágának tehervagonokat ócskavasként eladó volt vezetői ellen.
Szerző(k): EconomxRománia és Lengyelország is az Európai Bizottságtól (EB) vár megoldást az unió piacát vámmentesen elárasztó, a hazai termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabonaexport ügyében.
Szerző(k): Varga CsengeMegerősítette Románia BBB-/F3 államadós-besorolását a hosszú, illetve rövid futamidejű devizaadósság tekintetében a Fitch Ratings, ugyanakkor negatívról stabilra javította az ország kilátásait – közölte szombaton a bukaresti pénzügyminisztérium.
Szerző(k): EconomxMagyarország lemaradt gazdasági növekedésében, mint a borravaló. Közben Írország és Luxemburg messze az uniós átlag felett teljesített tavaly.
Szerző(k): Horváth BalázsA helyi szeizmológusok is megerősítették, hogy hétfőn erős földrengés rázta meg Romániát.
Szerző(k): Economx