Bár az OECD nem módosított a tavaly őszi világgazdaságra vonatkozó növekedési előrejelzésén, mégis növekvő és a korábbiakhoz képest újabb komoly kockázatokra figyelmeztet legfrissebb elemzésében.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarországon egyre erősebb ellentmondás feszül az egészségügyre szánt összegek kormányzati kommunikációja, a nemzetközi elemzések megállapításai, valamint a lakosság ellátórendszerrel való elégedettsége között. Összes és fejenkénti kiadás, GDP-arányos költés, százmilliárdok és százalékok nehezen emészthető egyvelege vegyül hétköznapi tapasztalatokkal. Egy egészségügyi tanácsadó cég elemzése most ebben rendet téve megállapítja: a lemaradás még annál is nagyobb, mint eddig gondoltuk.
Szerző(k): Szepesi AnitaMíg az OECD országokban átlagosan évente ezer emberből ketten halnak meg rákban, addig Magyarországon ezer lakosból hárman nem élik túl a betegséget, ami a legmagasabb érték egész Európában. Ráadásul a nyugat-európaival szemben nálunk a tendencia növekvő, emellett a betegség a 65 évesnél fiatalabbakat is jelentősebben sújtja - hívja fel a figyelmet a rák világnapja (február 4.) alkalmából a Rákbetegek országos Szervezete.
Szerző(k): Szepesi AnitaVan egy hely a világon, ahol a munkanélküliek átlagosan mindössze 8 hét alatt találnak munkát maguknak.
Szerző(k): EconomxHogyan lehetne megoldást találni az egészségügy nem hatékony költekezési gyakorlatára, illetve milyen módon igazodhatnának az egészségügyi rendszerek az új technológiákhoz - többek között erről tárgyaltak kedden az OECD országok egészségügyi miniszterei Párizsban.
Szerző(k): EconomxKazahsztán vízummentességet vezetett be január 1-től az EU és az OECD tagországai és még néhány ország állampolgárai számára az idegenforgalom és a hazai befektetések serkentésére.
Szerző(k): MTIA mai ismert világunk gyökeresen átalakul, mégpedig hamarabb, mint azt ön gondolná. Az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2016. évi Tudományos, Technológiai és Innovációs Kitekintőjében (STI Outlook 2016) 10 olyan technológiát sorolt fel, amely nélkül teljesen máshogy alakulhatna az emberiség jövője.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár a kormányzat az utóbbi időben jelentős lépéseket tett a hazai innováció és kutatás-fejlesztés erősítésére, még mindig rengeteg a tennivaló – olvasható az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2016. évi Tudományos, Technológiai és Innovációs Kitekintőjében (STI Outlook 2016).
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan