Havonta több mint egymillió forintot kap a fideszes többségű kecskeméti önkormányzattól a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik vezetője, Mészáros László - jelentette ki Király József, a szocialisták Bács-Kiskun megyei elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTIAz MSZP szerint az április 6-i országgyűlési választáson arról kell dönteni, hogy Európát vagy Ázsiát választja az ország.
Szerző(k): MTIAz MSZP szerint a Fidesz nagyot mond, és a kicsinek örül.
Szerző(k): MTIAz MSZP-t még mindig valamivel korruptabbnak tartja a közvélemény, mint a kormánypártokat - mondta a Medián vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nézőpont Intézet vezető elemzője pedig úgy vélte, hogy az MSZP alelnökének osztrák bankszámlája miatt kirobbant ügy felelevenítheti a választók azon reflexeit, amelyek 2010-ben a Fidesz kétharmadához vezettek.
Szerző(k): InforádióJóhiszemű tévedésről ír Simon Gábor (MSZP) első közleményében az osztrák bankban elrejtett milliói kapcsán.
Szerző(k): EconomxAz MSZP vezetésének kezdeményezésére Simon Gábor elnökhelyettes felfüggesztette párttagságát és minden, a pártban betöltött tisztségét, miután a Magyar Nemzet azt írta: 240 millió forintos be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon. A politikus ellen vagyonvizsgálati eljárás indul.
Szerző(k): Inforádió, MTIMesterházy Attila írását közli az Orbán-kormányról a Financial Times felzárkózó gazdaságokra szakosodott blogrovata (beyondbrics). A kormány parlamenti szupertöbbségével visszaélve felszámolta a fékek és ellensúlyok rendszerét, amely minden valódi demokráciában a törvényesség uralmát szolgálja - írta az MSZP elnöke.
Szerző(k): MTIAz államadósság nőtt, a forint gyengült a 2010-es kormányváltás óta - mondta az MSZP-s Burány Sándor szerdán sajtótájékoztatón, a kormány gazdaságpolitikáját okolva.
Szerző(k): Inforádió