Az előző napi trendet folytatva tovább erősödött szerdára virradóra a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Szerző(k): Szabó DánielA Nissan Motor, Japán második legnagyobb járműgyártójának működési eredménye a vártnál kevésbé nőtt a tavalyi utolsó három hónapban, miközben rontotta folyó évre vonatkozó nyereség-előrejelzését - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaVegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság és a brit jegybank is rontotta gazdasági előrejelzését - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA társadalmakat alaposan átalakítják a demográfiai változások: sok fejlett ország népessége egyre öregszik, miközben bizonyos fejlődő a nagyobb létszámú fiatalabb korosztálynak köszönhetően elkezdi learatni a demográfiai osztalékot - állapította meg a Fidelity International.
Szerző(k): Domokos LászlóA közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződés végleges felmondása következtében újabb amerikai rakétákat fognak telepíteni az ázsiai-csendes-óceáni térségbe, és Japán, ahol amerikai katonai támaszpontok működnek, a Washington és Peking közötti szembenállás középpontjába került majd - írta az Aszahi Simbun japán napilap.
Szerző(k): Domokos LászlóHatalmas, soha nem látott veszteségeket szenvedhetett el a tavalyi negyedik negyedévben a világ legnagyobb nyugdíjalapja a részvényáresések miatt. A japán állami nyugdíjalap veszteségei jól mutatják, hogy a magasabb hozamhoz időnként magasabb kockázat is járult.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásFebruár 1-jén hatályba lép az EU és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás, amely megszünteti a Japánba exportáló uniós vállalkozásokra háruló, évente mintegy 1 milliárd eurót kitevő vámok túlnyomó többségét - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyre dagad a múlt héten kirobbant botrány Japánban, kiderült ugyanis, hogy a kormányzat és a jegybank is téves adatokat használt évek óta a gazdaságpolitikai és monetáris politikai előrejelzéseiben. Ezeket használták fel a monetáris politika kialakítása során és a gazdaságpolitikai lépések előkészítéséhez is.
Szerző(k): Lovas-Romváry András