Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az egész olimpiai mozgalom egységes abban, hogy idén júliusban és augusztusban megrendezzék az ötkarikás játékokat Tokióban.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDecemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak Japánban és az éves átlagár is alacsonyabb lett az előző évinél.
Szerző(k): Rácz GergőKét év óta először nem csökkent, hanem nőtt Japán kivitele decemberben, jelezve, hogy élénkül a külföldi kereslet a koronavírus-járvány dacára - írja az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaNégy, Brazíliából érkezett embernél azonosították a fertőzést a tokiói Haneda repülőtéren - írja az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amelyek több mint 13 ezer munkahelyet megtartását segítették elő - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.
Szerző(k): Csernátony CsabaA világ első fából készült műholdját készítenék el Japánban a Kiotói Egyetem tudósai egy helyi céggel az űrszemét csökkentése céljából. 2023-ban akarják útjára indítani a különleges űreszközt.
Szerző(k): Csernátony CsabaMagyarország az első olyan afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében - adta hírül az Agrárminisztérium.
Szerző(k): Domokos LászlóA japán kormány a benzines autók betiltására készül a következő 15 évben, 2050-re a teljes karbonsemlegesség a cél - írja a Reuters nyomán a 24.hu.
Szerző(k): Szepesi Anita