Elemzők által vártnál nagyobb mértékben javult a svájci konjunktúramutató értéke decemberben. Svájc vezető gazdaságkutató intézete, a zürichi Konjunkturforschungsstelle (Kof) hétfőn azt közölte, hogy a hat hónapra előretekintő decemberi konjunktúramutatója 96,4 pontra ugrott a novemberi 92,6 pontról - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz MSCI globális indexszolgáltató cég legutóbbi döntéseivel alaposan megemelte a kínai részvények súlyát a világ leginkább követett részvényindex-családján belül. Ez oda vezetett, hogy a kínai részvények befolyásolnak most már mindent, s ez egyre több befektetési alapkezelőnek kezd nem tetszeni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNovemberben az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztók várakozásai pedig minimálisan javultak, így kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de nem érte el augusztusi szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielAkinek nem utalják a nyugdíját, annak a héten kézbesíti a Magyar Posta a nyugdíjkorrekciót és nyugdíjprémiumot. Bár van, aki több mint 100 ezer forinttal többet kap a hónapban, a legtöbben pár tízezer forintra számíthatnak csak. Sokak szerint alamizsna az egyszeri juttatáscsomag, és igazságosabb nemzetközi példákat emlegetnek.
Szerző(k): Szabó DánielAz Egyesült Államokban a fogyasztói hangulat a vártnál kissé kevésbé, de javult és négyhavi csúcsot ért el novemberben a Michigan Egyetem felmérése alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaKína egyre inkább kezdi felszabadítani a külföldi befektetők előtt tőkepiacát, a kínai kötvények bekerültek ennek köszönhetően a Bloomberg-Barclays Global Aggregate Indexébe. Akkor azt várták, hogy ez majd dollármilliárdokat hoz a kínai kötvénypiacra, nem így történt, de jól is jártak az óvatos befektetők.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJavult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban szeptemberben a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint, jelezve, hogy az egyre több bizonytalanság dacára a fogyasztók derűlátóak, és emelkedő kiadásaikkal továbbra is támogatják a gazdaság növekedését.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA várt stagnálás helyett enyhén emelkedett a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet októberre vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók vásárlási hajlandósága és gazdasági várakozásai javultak, jövedelmi várakozásaik viszont enyhén romlottak - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel