Kedvezőtlen befektetői hangulatban 1,8 százalékos csökkenéssel zárt a budapesti tőzsde részvényindexe. A vezető nyugat-európai tőzsdék 1,5 százalékot meghaladó gyengüléssel fejezték be a csütörtöki kereskedést. Az európai gázár csökkent, mint ahogy a Brent olajfajta ára is.
Szerző(k): Domokos ErikaA vezető nyugat-európai tőzsdék erősödéssel zártak szerdán. A budapesti tőzsde részvényindexe több mint két százalékot gyengült, a Richter-árfolyama 2,8 százalékkal került lejjebb.
Szerző(k): Domokos ErikaVegyesen zártak a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn. A londoni FTSE100 indexe 0,03 százalékkal erősödött, ugyanakkor a frankfurti DAX-index 0,46 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,24 százalékkal gyengült.
Szerző(k): Szász PéterKét százalék körüli mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken a globális recessziótól való félelem miatt - írja az MTI. A budapesti börze is 2,2 százalékos mínuszban zárt. A Nee York-i indexek is veszteséget mutatnak.
Szerző(k): Domokos ErikaA részvények pénteken kétéves mélypontra zuhantak, a kötvények pedig nyolcadik heti veszteséget hoztak be, mivel a befektetők az amerikai kamatlábak sokkal agresszívabb emelkedésének kilátását árazták. A devizapiacok továbbra is változékonyak maradtak a jen árfolyamát támogató japán intervenciót követően. A forint és a BUX is veszteségeket halmozott.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkenéssel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi nagy, egy-két százalékos gyengülés után. A BUX enyhe pluszban.
Szerző(k): Szabó DánielAz OTP-részvény ára 3 százalékkal erősödött, ami a BUX-ra is hatott, a magyar tőzsde felülteljesítette a régiós és a nyugat-európai tőzsdéket csütörtökön. Az európai gázár csökkent.
Szerző(k): Domokos ErikaIndexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdék az előző nap pozitív kezdésből fordulta veszteséges zárásba. Budapesten is elmaradt a korrekció.
Szerző(k): Szabó Dániel