A jövő hét elején markáns lehűlés érkezik, többfelé záporokkal, zivatarokkal. Hétfőn egy hidegfront vonul át az országon, amely nyugatról kelet felé haladva hoz jelentős csapadékot és erős széllökéseket. A legmelegebb délkeleten lehet, akár 38 Celsius-fokot is mérhetünk, míg máshol már ekkor is visszaesik a hőmérséklet – közölte a HungaroMet Zrt.
- Kedden továbbra is többfelé várható csapadék, néhol heves zivatarokkal. Az északnyugati szél sok helyen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. A maximumok jellemzően 20 és 27 fok között alakulnak, de a Tiszántúlon akár 32 fok is lehet.
- Szerdán már jelentős lehűlés várható, különösen az ország északkeleti felén, ahol egész nap borult maradhat az ég, és további eső, zápor is várható. A nappali csúcshőmérséklet 18–23 fok körül alakul, de helyenként ennél is hűvösebb lehet.
- Csütörtöktől fokozatosan javul az idő: a felhőzet felszakadozik, egyre több lesz a napsütés, bár elszórtan záporok, zivatarok még előfordulhatnak. A hét második felében a hőmérséklet újra emelkedni kezd, péntektől ismét nyáriasabb időre számíthatunk, 28–32 fokos maximumokkal vasárnapra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel