Ahogy az Economx is beszámolt róla, 2025. november 1-jétől a magán egészségügyi szolgáltatók nem végezhetnek TB-támogatott CT- és MR-vizsgálatokat; az állam már megkezdte a gépek felvásárlását, a közfinanszírozott képalkotó diagnosztika kizárólag állami, egyházi vagy önkormányzati intézményekben lesz elérhető.
A Népszava szerint
a folyamat előkészítése lassan halad, és az érintettek keveset tudnak a részletekről.
A szolgáltatók azt panaszolták, hogy hiába érdeklődtek az átmeneti szabályokról, nem kaptak választ kérdéseikre, többek között arra sem, hogyan jegyezzék elő a novemberi időpontokat.
Az átmeneti nehézségek kezelését a kórházigazgatókra bízták:
- egyes helyeken, például a kistarcsai kórházban már működik külön telefonvonal a CT és MR ellátás szervezésére, ahol a betegek előjegyzését felveszik;
- más intézményeknél még semmi sem történt, mert az előjegyzési időpontok novemberig nem értek el;
- akad olyan magánszolgáltató is, amely átmenetileg továbbra is felveszi a betegeket, és az eredményeket akár „kockás füzetben”, akár Excelben adja át, de a konkrét részletek hiányoznak, például hány vizsgálatot írhatnak be óránként.
A piacot jól ismerők szerint bár az állam sok új gépet vásárolt, üzembe helyezésük akár márciusig is elhúzódhat, átmenetileg megnyúlhatnak az előjegyzési idők, többet kell várniuk a betegeknek.
Egy MR vagy modern CT telepítéséhez speciális épület szükséges, és a szakemberhiány tovább nehezíti a folyamatot. Az is kérdéses, hogy a magánszolgáltatóknál dolgozó szakemberek közül mennyien állnak át az állami intézményekhez; ez szeptember végére derülhet ki, amikor az átlépőknek fel kell adniuk felmondásukat az új pozícióhoz. Az egészségügyi szolgálati jogviszony szintén nehezíti az átállást, amit az orvosok nehezen vállalnak.
A Belügyminisztérium szerint nincs ok az aggodalomra: a vizsgálatokat a korábbi helyszíneken végzik, helyben tájékoztatják a lakosságot, a szakdolgozói állomány rendelkezésre áll, és a távleletezés technikai feltételei biztosítottak. Állítják azt is, hogy nem lesz ellátatlanság, mert minden olyan helyen, ahol a telepítés alatt nincs helyettesítő másik készülék, ott mobil berendezés telepítésével, és szükség esetén betegút-szervezéssel biztosítják a szükséges vizsgálatokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol