A képviselők tárgyalják az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozásra vonatkozó genfi vámegyezményének módosítást, amely korszerűsítéseket tartalmaz figyelemmel az eTIR nemzetközi rendszer szabályaira.
Napirenden szerepel a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvényjavaslat, amely kialakítja a kiberbiztonsági tanúsítás magyar keretrendszerét és a vonatkozó uniós rendelet érvényesülését, továbbá kiberbiztonsági követelményeket határoz meg a gazdasági élet jelentős ágazatainak, szereplőinek és hatósági felügyeleti rendszert vezet be.
Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről szóló törvényjavaslat létrehozná az EU-elnökségi jogviszonyt. Az indoklás szerint ez az új jogviszony a tágabb értelemben vett közszférában dolgozó szakemberek esetében teszi lehetővé, hogy „szakértelmüket az elnökségi feladatok kifogástalan és magas színvonalon való ellátása érdekében kamatoztathassák”. Az EU-elnökségi jogviszony elsősorban meghívásos, kivételesen pályázati eljárás alapján létesíthető.
Az előterjesztés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kapcsolatban is tartalmaz módosításokat annak érdekében, hogy a kiemelkedő, elsősorban gyakorlati szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek is kaphassanak vezetői megbízást, ugyanakkor meghatározott esetekben csak tudományos fokozat megléte mellett.
Megvitatják a Magyarország és a Törökország közötti katonai keretmegállapodás kihirdetését. Az indoklás szerint a kormány keleti nyitás politikájával összhangban, a török féllel megkezdett védelmi ipari együttműködési kezdeményezések, a közös kiképzések és gyakorlatok, valamint az információk és tapasztalatcserék lehetőségei szükségessé teszik az általános keretmegállapodás megkötését.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

A csatákat új helyszíneken vívják, de ebben durván lemaradt a Fidesz

A törvény vasszigorral fog lecsapni az ingatlanpiacra?

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Hajtóvadászat indult Magyarországon, tömegével kerülnek rendőrkézre az ukrán csalók

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját
