Szerződést írt alá december 9-én Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország egykori oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára, valamint Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója, korábbi berlini magyar nagykövet. A megállapodás értelmében a 97 éves politikus - Willy Brandt kormányának utolsó élő tagja - mintegy húszezer kötetes könyvtárát az egyetemnek ajándékozza.
A gyűjteményt az NKE a Ludovika Főépületében kialakítandó Dohnányi-társalgóban helyezi majd el az adományozó halálát követően.
A cél nem csupán a könyvek megőrzése, hanem egy olyan szellemi tér létrehozása, amely emléket állít a Dohnányi család magyar és európai kultúr- és politikatörténeti jelentőségének, és lehetőséget biztosít arra, a Klaus von Dohnányi által gyűjtött, olvasott kötetek a fiatal generáció és a tudományos kutatás számára is hozzáférhetővé váljanak.
Klaus von Dohnányi 1928-ban született Hamburgban. Édesapja, Hans von Dohnányi jogász a zsidómentésben és a Hitler elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1945-ben a sachsenhauseni koncentrációs táborban kivégzés áldozata lett. Édesanyja Christine Bonhoeffer, a nácik által szintén meggyilkolt evangélikus teológus, Dietrich Bonhoeffer testvére volt.
A családi háttér szorosan kötődik a magyar és az európai kultúrtörténethez is, hiszen Klaus von Dohnányi nagyapja a Pozsonyban született Dohnányi Ernő zeneszerző és zongoraművész, aki Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal együtt indította pályáját. A második világháborút követően egy hamis vád miatt el kellett hagynia Magyarországot, és Floridában telepedett le. Az 1950-es években itt látta vendégül egyetemi tanulmányaikat folytató unokáit, Klaust és öccsét, a később világhírű karmesterré váló Christoph von Dohnányit.
A könyvtár tematikája a 20. századi történelem, különösen a német nemzetiszocialista államhatalommal szembeni ellenállás, a szociáldemokrácia története, valamint az 1945 utáni nemzetközi kapcsolatok.
A gyűjteményt kiegészítik a Dohnányi család történetét feldolgozó művek és számos művészeti album.
Klaus von Dohnányi Nemzeti érdekek című kötete 2023-ban jelent meg magyar nyelven, a szerző napjaink geopolitikai folyamatait elemző írásai pedig rendszeresen jelennek meg a nemzetközi és német nyelvű sajtóban.
Az NKE célja, hogy a Dohnányi-társalgó ne csak emlékhely legyen, hanem aktív tudományos tér is, egy olyan könyvtár, amely a második világháborút követő évtizedek egyik „koronatanújának” személyes ízlésén keresztül kínál tudást a fiatal generáció és a kutatók számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor