Sokan aggódtak egy éve, hogy a magyar államadósság egyik legfontosabb finanszírozási pillére — lakossági szegmens — fenekestül fordulhat fel idén, de gyorsan kiderült: alaptalan volt a félelem, hiába váltott sorra a 20 százalék körüli kamatozásról 4-5 százalék közé az összes, még a befektetőnél lévő Prémium Állampapír kamata, elmaradt a tömeges kiáramlás az állampapírpiacról.
Bár valamennyi pénz távozott az állampapírpiacról, aminek egyik nyertese a befektetési alapok lettek, a többség inkább átrendezte portfólióját, a kamatfizetés után egyszerűen más állampapírra váltott. Ennek folyamata idén egyszerűsödött, egy új tranzakcióval (állampapírcsere) árhelyezhetővé vált a PMÁP pénz egy másik lakossági (vagy intézményi) kötvénybe.
Fél év után lett vége az extra magas kamatoknak
2024 végén 12 933 milliárd forint lakossági pénz volt állampapírokban(névértéken, a felhalmozott kamatok nélkül) ez fél évig alig nőtt, ami azt jelentette, hogy a heti állampapír keresletet kevésbé friss pénz fűtötte, inkább az eladott PMÁP-pénzek visszaforgatása volt jellemző.
A nyár hozott fordulatot, ekkora már aki akarta, eladta/elcserélte az inflációkövető kötvényét, összességében pedig 13 200 milliárdig emelkedett a lakosság állampapír portfóliója, ami lényegében október végéig ennyi is maradt. A legnagyobb rész olyan papírokban volt, amit csak magánszemélyek vásárolhatnak (11 383 milliárd), a többi diszkont-kincstárjegyben és intézményi papírban (a lakosság számára is értékesíthető magyar államkötvényekben) pihent.
Nem véletlen egyébként, hogy az intézményi papírokból is vásárolnak a háztartások, idén például a 10 éves állampapír éves hozama az év legnagyobb részében 6,8-7,2 százalék közt mozgott.
Fix Magyar Állampapír: az új szuperkötvény
Az év legnagyobb sztorija az állampapírpiacon tehát a nagy portfólióátrendezés volt: az év elején még 7000 milliárd forintos PMÁP-állomány 11 hónap alatt kicsivel több mint a felére (november végére 3780 milliárd forintra) olvadt vissza. A FixMÁP-ban tartott pénz pedig ugyanennyi idő alatt ezer milliárdról 3488 milliárdra emelkedett.
Utóbbi egyértelműen a legkeresettebb lakossági állampapírrá vált 2025-ben, az év második felében kirobbanthatatlan volt a heti értékesítési lista éléről, az emelkedő kereslethez az is hozzájárult, hogy ősz elején 6,5-ről 7 százalékra emelkedett a FixMÁP kamata.
A 2025-ös mérleg persze még így sem hozta a korábbi évek felfutását, a 2024 végi állomány október végére csak 1,67 százalékkal nőtt, az év elején ezt azonban látatlanban valószínűleg mind a Kincstár, mind az Államadósság Kezelő Központ aláírta volna. (2024-ben a lakossági megtakarítók bőven nettó vásárlók voltak, a náluk lévő mennyiség 10 százalékkal emelkedett névértéken.)
Jövőre mélyebben nyúlhat a zsebébe a lakosság
2026-ban is jelentős szerep hárul a lakossági befektetőkre. A kereslettel valószínűleg továbbra sem lesz baj, tekintve, hogy az éves átlagos infláció 3,7 százalék körül alakulhat jövőre, a 7 százalékkal kamatozó állampapírok tartása így 3,3 százalékpont reálhozamot kínál.
A lakossági állampapírokból több sorozat is kifut 2026-ban, ezek névértéke összesen 3142 milliárd forint. Emellett szintén magánbefektetőknél összpontosul közel 1000 milliárd forint értékű diszkont kincstárjegy, amelyek szintén lejárnak jövőre. Az intézményi államkötvényekből pedig 198 milliárd forintnyi mennyiség ér a futamidő végéhez.
Összesen tehát 4335 milliárd forintnyi, hazai devizában kibocsátott befektetésről dönthetnek a magánbefektetők, ha a korábbi trend marad jellemző, akkor a lejáratokat követően a kifizetett összegek nagyjából 70 százalékát forgatják vissza az ügyfelek az állampapírpiacra. Ezen túl visszafizeti a tőkét még 173 milliárd forint értékű devizás állampapír is.
Ugyanakkor a a kincstár és az ÁKK nem 4335+173 (4508) milliárd forintért szeretne állampapírokat eladni 2026-ban a lakossági ügyfeleknek, hanem jóval többért.
A költségvetés tervezett hiánya jövőre 5445 milliárd forint, amelynek finanszírozásából 1000 milliárd forintot tehetnek ki a lakossági (nettó) vásárlások. Az Államadósság Kezelő Központ arra számít, hogy 2026-ban a magyar háztartások a lejáró 4508 milliárd forint újra-befektetésén túl összesen további 1 000 milliárd forinttal több állampapírt fognak venni, mint amennyit eladnak vagy visszaváltanak. Előrejelzésük szerint ez nettó 1300 milliárd forint állampapír vásárlásból és a náluk lévő dkj-állomány 300 milliárdos csökkentéséből tevődik majd össze. A lakossági portfólión belül a fix kamatozású eszközök aránya pedig tovább emelkedhet – összhangban az ÁKK terveivel.
Az utóbbi cél teljesülése érdekében átalakította a kínálatot az ÁKK ősszel: az intézkedés hosszú távú stratégiai célja a fix és változó kamatozású papírok arány-eltolódásának helyreállítása volt, ezzel egy többéves trendet fordít meg a kibocsátó.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek