„A bajban mindig számíthattunk a rendvédelmi dolgozókra, ezért a rendvédelmi dolgozók is számíthatnak a kormányra” – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára január 3-án. A kijelentést ugyanakkor szkeptikusan fogadták az állományon belül, a rendvédelmi dolgozók közül ugyanis sokan úgy látják, hogy a katonákhoz képest indokolatlanul kevesebb pénz jár nekik a szolgálataikért – írja az rtl.hu

Tavaly év végén például akár 750 ezer forintos plusz pénzt is kaphattak a honvédségi dolgozók, miközben a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó rendvédelmi dolgozóknak (például rendőröknek, börtönőröknek) a szakszervezetek szerint nem jutott semmi sem.

Az rtl.hu megírta, hogy a Honvédelmi Minisztérium közérdekű adatigénylésre adott tájékoztatása szerint az aktív katonaállomány és a honvédelmi alkalmazotti állomány kapott extra juttatást:

  • az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű hazai rendezésű nemzetközi gyakorlaton részt vevő állomány bruttó 750 ezer forintot,
  • az állomány többi része pedig bruttó 400 ezer forintot kapott teljesítményjuttatásként.

A pénzt a minisztérium saját költségvetéséből teremtették elő, azaz pluszforrást nem igényelt a folyósítás. Az, hogy ez összesen mekkora kiadást jelentett, és hány embert érintett, nem derült ki. Az adatokból ugyanis könnyen kiszámítható volna, hány hadra fogható emberrel rendelkezik a Magyar Honvédség, márpedig ez titkos adatnak minősül. 

Elfogadhatatlan, hogy miközben a katonáknak százezrek jutottak, a rendvédelmi dolgozók nem kaptak semmilyen plusz juttatást az év végén

– mondta az rtl.hu-nak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. A rendvédelmi dolgozók januártól ugyan átlagosan bruttó 79 500 forintos (nagyjából nettó 50 ezer forintos) béremelést, pontosabban pótlékemelést kapnak, ez azonban a szakszervezeti vezető szerint nem kárpótolja őket. Az év elejétől a katonáknak is jár átlagosan 11 százalékos fizetésemelés – jegyezte meg.

Nem érint mindenkit a béremelés

Bárdos Judit azt mondta, hogy a rendőrségnél ráadásul csak a hivatásos állományra vonatkozik a fizetésemelés, a RIASZ-osnak nevezett rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban lévőkre, valamint a munkavállalóként dolgozókra nem terjed ki a 2022-ben indult bérrendezési program.

„A rendőrségnél körülbelül 13-14 ezren dolgoznak ezekben a munkakörökben, így az ő fizetésük csak azért emelkedik januártól, mert jelentős részüket érinti a minimálbér vagy a garantált bérminimum növekedése” – fogalmazott. A Belügyminisztérium közérdekű adatigénylésre adott válaszában megerősítette, hogy a rendvédelmi szervek tagjai a tárcától nem kaptak semmilyen illetményen felüli juttatást. 

Nem túl hívogató az emelés utáni bér sem

A rendvédelmi dolgozókra vonatkozó januári béremelés egy 2022-ben kezdődött folyamat része: Rétvári Bence tájékoztatása szerint az, aki 2022-ben tiszthelyettesként 267 ezer forintot keresett, most már 463 ezer forintot kap, aki pedig korábban tisztként 2022-ben 393 ezer forintot keresett, most már 589 ezer forintot keres.

Ezek a jól hangzó összegek, azonban csak a bruttó fizetéseket jelölik, nettóban 308 ezer forintot és 391 ezer forintot vihetnek haza a tiszthelyettesek és tisztek. Így pedig a rendőrök bére elmarad a nettó 384 ezer forintos szeptemberi átlagkeresetettől, vagy éppen eléri azt

– mondta Bárdos Judit. Az alacsony fizetés miatt egyre kevesebben képzelik el a jövőjüket rendőrként.

A rendőrök, a tűzoltók, valamint a katonák bérezése már az illetményalapnál eltér, előbbieknél ez 38 650 forint, míg a honvédeknél 44 600 forint. Ez azért fontos, mert nemcsak a fizetéseket, hanem gyakran az egyéb pluszjuttatásokat is ennek alapján határozzák meg.