„Írásbeli kérdését feljelentésként értékelem, és azt elbírálás céljából a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságának küldtem meg” – Ezt válaszolta az eltűnt Fudan alapítvánnyal kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyész egy képviselői írásbeli kérdésre. Nemcsak a kínai egyetem vált elérhetetlen távolságba, hanem a működésért felelős, 14 milliárd forintnyi közpénzből kistafírozott Alapítvány is.
Vadai Ágnes (DK) a Polt Péternek írt levelében felidézte, sajtóhírek szerint „eltűnt a székhelyéről a kormányzati százmilliókkal feltöltött Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány. Korábban a Márvány utcában volt az alapítvány székhelye, de a recepción nem tudnak semmit az alapítványról.”
„Korábban a RTL Híradó is próbálkozott a kapcsolatfelvétellel, de az alapítványnak a telefonszáma sem él. A Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tavalyi beszámolója szerint azonban közben rendesen költenek fizetésekre, erre a célra tavaly 123 millió forint ment el. A főigazgató bére havi bruttó 2,1 millió forint, az öt kuratóriumi tagnak havi 811 ezer forintot, a felügyelőbizottsági tagoknak havi 740 ezer forintot fizetnek” - olvashatta az összefoglalót Polt Péter.
Az ügyészség szerint mi történt a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvánnyal?
– tette fel a kérdést az ellenzéki képviselő.
Az nem derült ki, hogy mi a legfőbb ügyész véleménye, de az sokat mondó, hogy tovább küldte azt a rendőrségnek.
A Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány fő feladata a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának fenntartása lenne, ám az nemhogy nem működik, de a jövője tavasz óta még kétségesebb, hiszen a kormány szerint a Fudan Egyetem egyelőre a beruházási stop áldozata lett, emiatt pedig a fenntartó alapítvány életben tartásának indokoltsága is megkérdőjeleződhetett. Ugyanakkor – legkésőbb az idei Tusnádfürdői Szabadegyetem óta bizonyosan tudható – a Kína-kapcsolat fontos szerepet tölt be az Orbán-kormány számára, így nem valószínű, hogy az egyetemről végérvényesen lemondana a kormányzat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Harapós lény bukkant fel egy magyarországi csónakázótóban, vigyázat, valószínűleg nincs egyedül

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Egy miami luxusvilla árába kerül ez az orvosság, de tényleg életet ment

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Váratlan helyről kap folyamatos muníciót a forint

Három év alatt 15 ember ölhetett meg az orvos, nem bírt a gyilkolás iránti vágyával

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Ragadozók tízezrei kerültek a Balatonba
