Balatoni József, ismertebb nevén Jocó bácsi a budapesti Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumban történelem- és etika szakos tanára pályát váltott. Életének változásairól naprakészen beszámol, és már 100 ezer főt meghaladó követőtáborral rendelkezik a közösségi oldalakon.
Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény. Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is. Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást. Nem tudok már mást tenni. A lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe
– írta júliusban közösségi oldalán Balatoni József.
Ugrándozva mondott igent az új állásra
Jocó bácsinak hamar sikerült megoldást találnia, a pályaváltáson nem kesergett sokáig, hiszen egy színpadról pózolva jelentette be, gyerekkori álma vált most valóra, sőt, „ugrándozva mondott igent az új lehetőségre”
A Madách Színház fogadta be, Szirtes Tamástól kapott állást, elsőként pedig a Six című musical munkálataiban fog segédkezni.
A következő pár hónapban az angol király hat feleségéről szóló darab kommunikációját segítem, abban fogok dolgozni, tartalmat gyártani. Igazi ajándék ez a felkérés a Tanár úrtól, amiért szerintem nem lehetek elég hálás, és örömmel, ugrándozva mondtam igent erre. Izgalmas feladat, és csak úgy repkedek most
– foglalta össze a fejleményeket Balatoni József a Jocó bácsi világa Facebook-oldalon.
Ezen kiborultak a tanárok: jön az eskü, csak még a szövegét nem ismerik
Megjelent a Belügyminisztérium honlapján a státusztörvény végrehajtási rendelete, amit augusztus 8-ig lehet véleményezni. Ez tartalmazza többek között a pedagógusok teljesítményértékelésének átalakítását, a gyakornoki fizetéseket, és egy esküt, amit jövő év júniusától le kell tenniük a pedagógusoknak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye