„Tudatjuk mindenkivel, aki szerette és tisztelte őt, hogy Dávid Sándor "Lapaj" - néhány héttel a 89. születésnapja után - elhunyt. Nemcsak a közvetítőfülkéből vagy a könyvei lapjairól fog hiányozni: páratlan humora, kifogyhatatlan történetei és színes egyénisége pótolhatatlan űrt hagy maga után" - írta családja az újságíró Facebook-oldalán.
Dávid Sándor kardvívóként csapatban magyar bajnok volt, 1959-ben kezdett külsőzni a Népsportnál, ahol 17 éven át tevékenykedett, majd a Magyar Televízió sportosztályára került. A Forma-1-es futamokat 1976-tól 1998-ig kommentálta a magyar tv-nézők számára. Később az Eurosport alapító tagjaként a magyar szerkesztőségben dolgozott. Több mint húsz könyvet írt, közülük a Balczó Andrásról szóló három kiadást ért meg.
A Hungaroring egykori sajtófőnöke 1996-ban Feleki László-díjat vehetett át, 2008-ban a Sportújságírók Világnapja alkalmából a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytollal ismerte el munkásságát. 2016-ban a Magyar Olimpiai Bizottság médiadíjat adományozott számára, 2022-ben pedig Ezüstgerely-díjat érdemelt ki – írja az MTI.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Elhunyt Dávid Sándor
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Hormuzi-szoros: Irán kemény üzenetet küldött
Most már tényleg napokon belül összejöhet a Mol-nak a NIS-üzlet
Pánikra semmi ok: ezért korlátozza a pénzkivonást a BlackRock és a Morgan Stanley