Egyre látványosabb az új elektromos gépkocsik értékesítésének visszaesése. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) az adatai szerint júniusban még „csak” 1 százalékkal kevesebbet értékesítettek a tisztán elektromos autókból, addig júliusban már 10,8 százalék volt a visszaesés az előző év azonos hónapjához képest. A plug-in hibridekkel sem jobb a helyzet:
júniusban 19,9 százalék, júliusban 14,1 százalék volt a visszaesés.
Kapcsolódó
Alapvetően a sima hibrid gépjármű értékesítés mentette meg a piacot, hiszen 25,7 százalékkal tudott növekedni, miközben a benzines és a dízel hajtotta gépkocsik eladása is 7 illetve 10,1 százalékkal csökkent – így alakult ki az év/év alapú 0,2 százalékos bővülés az előző hónapban.
Magyarországon még kitartott a növekedés
A nagyobb: francia és német piacokon rendre 2,3 és 2,1 százalék volt a csökkenés. Magyarországon kitartott a növekedés a 2,2 százalékos emelkedéssel, de ez is jelentős lassulás az előző havi 23,9 százalékos robusztus gyarapodással szemben.
Éves összevetésben idén júliusban a nagyobb gyártók közül:
- a Stellantis 0,2-vel,
- a Mercedes 1,9 százalékkal kevesebb autót adott el,
- a BMW viszont 1,8 százalékkal tudott bővülni,
- míg a Volkswagen 3,6 százalékkal.
Az utolsó járvány előtti évben a gépkocsi értékesítés június és július hónapokban 1,45 és 1,14 millió darabra rúgott, a mostani 1,09 és 0,85 millió darabbal szemben. Vagyis a lezárások előtt időszakhoz képest továbbra is 300 ezer darab/hó a lemaradás. Ez 3-4 millióval kevesebb eladott gépkocsit jelent évente a gyártók számára Európában.
Óriási bajban az iparág, amire a magyar jövő épülne
Akkora zuhanásban vannak az elektromos autó eladások, hogy a gyártók kénytelenek teljesen átszervezni a korábbi terveiket, illetve eltolni a teljes elektromos átállás időpontját. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter korábban arra figyelmeztetett, hogy a legfontosabb európai gazdasági adat jelenleg az, hogy mennyi autót adnak el, és abból mennyi elektromos.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol