Orbán Viktor miniszterelnök nem sokáig árult zsákbamacskát, és hamar kiderült, hogy nagy kormányzati bejelentése a nyugdíjasokkal kapcsolatos; novemberben átlagosan félhavi nyugdíjkiegészítést kapnak az idősek. És bár a szépkorúak vannak a leginkább kitéve az inflációnak, ám a demográfiai csúcs árnyékában bemutatott népszámlálási adatok ismeretében talán jobban is időzíthettek volna.
A csütörtöki kormányinfó értelmében a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést kell kiegészíteni 3,5 százalékkal, de a matematika sajátossága miatt ez 3,1 százalékos emelést jelent. A havi 6532 forintos emeléssel az átlagnyugdíj 217 232 forintra emelkedik.
Sőt, mivel novemberben visszamenőlegesen is kifizetik az emelést, ami további plusz átlagosan 78 314 forintot ad a nyugdíjasoknak, így a kormányzati tájékoztató alapján
a döntés 2,5 millió nyugdíjas esetén 190 milliárdos kiadást jelent a költségvetésnek.
Bár Orbán Viktor többször is említette, hogy kemény lesz az ősz és a tél, így a nyugdíjasok számára is minden fillér jól jön, azonban néhány nappal ezelőtt a Budapesten tartott Demográfiai csúcson a kormányfő még a magyar családpolitika 2.0 programjáról beszélt. Konkrét célokat is kitűzve:
- előnyt jelentsen a gyermekvállalás;
- segítse a kormány az otthonteremtést;
- az édesanyákra legyen alapozva a családpolitika;
- családbarát módon működjön az ország;
- védjék a családokat a jog eszközeivel.
A kormányfő belengette azt is, hogy meggyőzi Varga Mihály pénzügyminisztert a háromgyermekes édesanyák szja-mentességéről is.
Az adómentesség bevezetése és a nyugdíjemelés-kiegészítés amúgy bizonyos szempontból párba is állítható, miután szinte ugyanakkora kiadást jelentenének a költségvetés számára. Az Economxnak nyilatkozó közgazdász professzor szerint amennyiben 190 ezer háromgyermekes édesanyáról beszélünk, akkor az ő szja-mentességük bruttó 200 milliárd forintba kerülne. Miközben az összeg nagyságrendileg csökkenthető. Hiszen ezek anyák már így is több adókedvezményben részesül(het)nek, ilyen lehet a fiatal házasok adókedvezménye, a gyermekek után járó kedvezmények, vagy épp a 25 éven aluliakra vonatkozó adómentesség – magyarázta.
A fentiek értelmében a három gyermekes édesanyák szja-mentessége jelenleg nem kerülne többe, mint 120-150 milliárd forint.
Hiszen az életszerű az, hogy a teljes adómentesség felé vezető út egyik édesanya esetében sem ezzel a lépéssel kezdődik – magyarázta Lentner Csaba, aki egyébként optimista volt, és szerinte még idén szavazhatnak erről a parlamentben.
Így joggal várhattunk Orbán Viktortól családokkal kapcsolatos bejelentést. Már csak annak apropóján is, hogy a legfrissebb népszámlálási adatok szerint továbbra is csökken Magyarország népessége.
A legutóbbi népszámlálás (2011) óta 3,4 százalékkal, 9,6 millióra csökkent a népesség hazánkban.
Ugyanakkor az általános családalapítási rosszkedv is eluralkodott az utóbbi egy esztendőben, amit viszont lehetne hevíteni a családbarát 2.0-val. A KSH legfrissebb adatai szerint 2022 augusztusához képest a születések száma 5,3, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 17 százalékkal csökkent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)