Kincses Áron, a KSH elnöke a népszámlálási eredményeket ismertető sajtótájékoztatón azt mondta, összességében növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések és a gyermekesek száma is. Ugyanakkor mindezek mellett öregszik a magyar társadalom.

Mint a közlemény írja, a népszámlálás eszmei időpontjában 9 603 634 fő volt a lakosság, az arányok tekintetében ezer férfira 1078 nő jut. Ez az érték 2011-ben 1106 volt, az összlakosság pedig 334 ezerrel több.

Több a gyerek és a 30 év alatti házas, de a társadalom nem fiatalodik

Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője szerint nőtt a házasságkötések száma, aminek hatására lelassult a házasok arányának csökkenése, a 30 év alattiak körében pedig 12 százalékra emelkedett. Hozzátette, a nők 73 százaléka vállalt gyermeket az élete során.

A legfeljebb általános iskolát végzettek aránya ugyanakkor 23 százalékra csökkent, a szakmai oklevéllel rendelkezőké pedig alig változott 2011-hez képest.

A foglalkoztatottak száma azonban növekszik: 2011-ben 3,9 millióan, 2022-ben pedig már 4,7 millióan dolgoztak.

A 14 év felettiek körében a fővárosban, továbbá a nagyobb lélekszámú városokban nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatottak aránya (54, illetve 50 százalék), a községekben ez az arány még az országos, 49 százalékos átlagot sem éri fel.

A munkanélküliségi arány országos átlaga 2,5 százalék, a községekben ennél nagyobb, a vidéki városokban és Budapesten viszont kisebb ez a szám.

Hívők vagyunk és egészségesek – legalábbis papíron

A vallási hovatartozásra vonatkozó népszámlálási kérdésekre a válaszadók 60 százaléka válaszolt, akiknek 50 százaléka katolikusnak (2,9 millió fő) vallotta magát. Ez arány a 2011-es népszámláláskor 3,8 millió volt. Ebből 2,6 millióan római katolikusnak, 165 ezren görögkatolikusnak vallják magukat. A válaszadók 16 százaléka református, 3,1 százaléka evangélikus felekezethez sorolja magát.

Az egészségi állapotra vonatkozó kérdéseket a válaszadók 75 százaléka töltötte ki, akinek a 72 százaléka nem számolt be egészségi problémáról. Tartós betegségre 1,7 millióan panaszkodnak, 639 ezren pedig azt nyilatkozták, hogy súlyosan korlátozza őket az egészségi állapotuk. 270 ezren pedig fogyatékossággal élnek.

Ma 8 milliárdan vagyunk, de hányan voltunk eddig? Most kapaszkodjon!

Kiszámolták, hogy hány ember születhetett eddig a Földön, elképesztő eredmény jött ki.
Bővebben--->