Egyes szakaszokon már a Duna is elkezdett befagyni. A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is - hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton. A rendőrség honlapján közzétett videóban Prohászka Richárd rendőr alezredes, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának vezetője elmondta: a szokatlanul hideg és csapadékos időjárás következtében a Duna holtágai, mellékágai elkezdtek befagyni.
Ezek a jeges területek nem alkalmasak sportolásra
- hangsúlyozta, és kiemelte,
jelenleg Magyarországon nincs olyan szabad víz, ahol rá lehet menni a jégre.
Tájékoztatása szerint a parti jégtáblák rendkívül élesek, balesetveszélyesek, ezekre sem szabad rámenni.
Aki a folyópartra megy kirándulni, kutyát sétáltatni, lehetőleg ne egyedül tegye. Ha mégis, mindenképp szóljon hozzátartozóinak, hogy hova ment
- tanácsolta az alezredes, aki hangsúlyozta: ha valaki beszakadt a jégbe, azonnal hívják a 112-t.
Prohászka Richárd figyelmeztetett arra is, hogy a jégből mentés a segítséget nyújtó számára is veszélyes. Fontos, hogy lehetőleg minél nagyobb testfelülettel próbáljanak elhelyezkedni a jég felületén, és valamilyen hosszú eszközt nyújtsanak a bajba jutottnak a partról, például faágat, kötelet, evezőt, létrát - fűzte hozzá.
A jégfelület még mozgott, széles repedések, jól látható rianások tűzdelték, így a férfi után indulni még nagyobb veszélyt jelentett volna. A férfi végül a rendőrök iránymutatásával biztonságban a partra ért.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szakemberei mindenkit óva intettek az "életveszélyes mutatványtól". A gyakorlati tapasztalatok szerint az állóvizek jege csak akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri a 10 centimétert, és egyben "acélos", jó minőségű is a szerkezete. Rálépni csak akkor szabad, ha nem olvad, nem mozog. Kikötők és veszteglőhelyek területén a jégre lépni mindenkor tilos és életveszélyes, mert ez a vízmélység esélyt sem ad, ha beszakad valaki alatt - emelték ki.
A Balaton jegén tartózkodni jelenleg még tilos, hiszen sehol sem alakult ki megfelelő vastagságú, és erősségű jégréteg - figyelmeztettek.
Kitért arra, hogy a jeges víz miatt rendkívül nagy a kihűlés veszélye. A vizes ruhát mielőbb le kell venni. A lehűlt testet csak fokozatosan szabad felmelegíteni, és az illetőt azonnal kórházba kell vinni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Hét órán keresztül faggatták Hillary Clintont az Epstein-üggyel kapcsolatban
A horvátok üzentek Orbánnak és a Molnak: mondjanak le az orosz olajról
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Erős számokat tett az asztalra a 4iG