Továbbra is rács mögött maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál az élettársával – értesült a 24.hu.
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésükre válaszul azt felelte, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség arra tett indítványt, hogy
a bíróság további három hónappal, május 28-ig hosszabbítsa meg a hivatkozott gyanúsították letartóztatását.
A lap kérdésére elmondta, bővült a gyanúsítások és a gyanúsítottak köre is.
Jelenleg 11 személyt hallgattak ki gyanúsítottként a nagy politikai port kavaró büntetőeljárásban.
Juhász Péter Pál párja segítségével a kizsákmányolt fiatalokat tényleges munkavégzés nélkül, valótlanul kitöltött jelenléti ívek felhasználásával közalkalmazottként foglalkoztatta az intézményben. Ezzel közel hatvanmillió forintos kárt okoztak. A gyanúsítottak nagy értékű autókat és ingatlanokat vásároltak annak érdekében, hogy legalizálják az általuk elkövetett bűncselekményből származó vagyont.
Céljuk az volt, hogy rendszeres haszonra tegyenek szert és magas színvonalú életet élhessenek a fiatalok szexuális kizsákmányolásából. De olyan is előfordult, hogy egy valóban ott dolgozó személynek elvették a fizetését és abból csak annyi pénzt adtak neki, ami elég a mindennapos szükségleteire. Juhász egy légpuskát is tartott az otthonában, holott nem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel.
A gyanúsítottak emberkereskedelem és kényszermunka, valamint hűtlen kezelés, továbbá pénzmosás, illetve többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának bűncselekményével, a férfi ezen kívül közfeladati helyzettel és lőfegyverrel visszaélés és más bűncselekménnyel is gyanúsítható.