Amint ráfordulunk december első napjára, be is köszönt az advent, így a karácsonyi hangulat és nyüzsgés már tényleg egyre több helyen felbukkan. Nincs ez másként az adventi vásárok terén sem, amelyekkel nem csupán a tömegek által ellepett Bécsben vagy Budapest különféle közterein, hanem más városokban, jelesül a Balaton környékén is számos helyszínen találkozhatunk – még ha meglehetősen borsos árak mellett is.
Egy 15 települést felsorakoztató ajánlóban a We Love Balaton összeszedte, hol és milyen programfelhozatalra lehet idén számítani az ünnepek közeledtével és beköszöntével.
Kapcsolódó
Az alábbi balatoni helyszíneket gyűjtötték össze:
- Keszthelyen a Balaton környékének egyik legnagyobb karácsonyi vásárát ígérik idén is november 30. és december 31. között. Szezonális finomságok és kézműves termékekkel készülnek, míg a hangversenyek és kiállítások a város templomaiban, múzeumaiban és a Balaton Színházban kapnak helyet.
- Hévízen Ünnepi Fényvarázs kápráztathatja el az érdeklődőket a november 30. és december 31. közötti adventi vásáron, ahol szezonális finomságokkal és kézzel készült termékekkel várják az érdeklődőket. A vásáron túl kézműves-foglalkozások, fényfestés, gyertyagyújtás és koncertek gondoskodnak az ünnepi hangulatról.
- Badacsonyban Adventi Bornegyeddel készülnek hétvégente, tematikus programokkal és helyi borokkal. Már november 30-án helyi finomságok várják az ínyenceket, továbbá séták, kóstolók, workshopok és koncertek is gazdagítják a programot.
- Siófok Téli Varázs rendezésével hozakodott elő, a karácsonyi programok november 30-tól december 31-ig tartanak. Az Aranycsengő Adventi Vásáron forralt bort kortyolgatva lehet válogatni az egyedi kézműves termékek kínálatából.
- Balatonfüreden november 29. és december 1. között rendezik meg a Kékszalag Port Adventi Vásárt, vitorlás élményekkel.
- Balatonalmádi karácsonyi vására november 29. és február 2. között várja a látogatókat, színes programokkal.
- Veszprémben november 29. és december 23. között várja mindennap a látogatókat a karácsonyi vásár.
- Nemesvámoson november 29. és december 22. között lovaskocsizás mellett rendeznek hétvégi vásárt.
- Balatonlellén Jégfesztivál lesz korcsolyázással november 30-ától.
- Zamárdiban Téli Korzó és szintén jégpálya nyílik november 30-án.
- Kisapátiban a Szent György-hegyi Adventi Vásár november 30-án és december 7-én lesz.
- Vörsön a vásár mellett a templomban épített betlehem is megnyit december 1-jén.
- Balatongyörökön Adventi Fényforgatagot rendeznek december 6-án és 7-én.
- Balatonbogláron, Szőlőskislakon az adventi vásár december 7-én és 21-én települ ki.
- Gyenesdiáson december 14-én és 15-én rendezik a karácsonyi vásárt, ahol a gesztenyéé a fő szerep.
Jobban zsebbe kell nyúlni a bécsi karácsonyi vásárokon: de nem mindenhol
Megnyitottak a magyarok körében is hagyományosan népszerű adventi vásárok Bécsben, ahol a milliós látogatottság miatt fokozott biztonsági intézkedésekről döntöttek. Az árak terén néhol maradt a tavalyi szint, míg van, ahol jobban zsebbe kell nyúlni a bögrés forró italokért. Szezonindító körkép a szomszédból.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából