Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Roppant aktuális a köztársasági elnök jövőbeni személyének és hivatalának kérdésköre; az, hogy ki töltheti be majd a formailag legfőbb közjogi méltóság tisztségét. Ám maga a téma most olyannyira heves viták tárgyát képezi, hogy az államfői intézmény alapjaihoz is érdemes visszanyúlnunk – érveket és ellenérveket egyaránt felsorakoztatva.
Az alábbiakban azt vesszük górcső alá, egyáltalán
milyen megválasztási metódusok léteznek; valamint hogy Magyarországon milyen lehetséges utak állnak rendelkezésre, és persze a változatos hatáskörök kérdését is érintve.
Nulladik pontként felidézendő, hogy a parlamentáris köztársaságnak berendezkedett Magyarországon röviden a mindenkori köztársasági elnök – a rendszerváltás óta, jelenleg pedig végképp – leginkább formai jelentőségű jogkörökkel bír, aki államfőként a nemzet egységét fejezi ki és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. A hivatalos állami protokoll és a közjogi méltóságok sorrendje alapján őt követi a miniszterelnök, majd az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Kúria elnöke.
A köztársasági elnök 1989-90-től kezdődően még „kiegyensúlyozó” szereppel bírt, tartalmi normakontrollal is élhetett, amikor is kifogást emelhetett egyes sarkalatos törvények kapcsán, ez azonban a Fidesz kormányzásával 2011 után szűkösebb, csupán formai normakontrollra változott, ahogy a kinevezések köre is csökkent. Ezzel a végrehajtói hatalmat megtestesítő kormányzattal, illetve a törvényhozói hatalommal szembeni mozgástere zsugorodott, noha az addigi hatásköre sem volt túl erős, de a protokollárisnál egy fokkal jelentősebb. Bár egyúttal a Magyar Honvédség főparancsnoka, illetőleg a törvényaláírástól a kegyelmi jog gyakorlásán át a nemzetközi képviseletig több funkció is kötődik a megbízatáshoz, de a köztársasági elnök hivatala hangsúlyosan csak ceremoniális. Nyilván az elnöki vétójog az egyik legemblematikusabb eleme az államfői eszköztárnak, és ennek ereje a fennálló rendszer attribútumaitól függ, avagy attól, konkrétan mire terjed ki a hatáskör. Ezzel az alkotmányos eszközzel szólhat bele a köztársasági elnök a törvényalkotás menetébe. Egy szó, mint száz:
reprezentatív pozícióról lévén szó nincsenek végrehajtói jogkörei a magyar államfőnek.
Ezen a ponton nem árt szétszálazni, az egyes elnökválasztásoknál milyen szavazási móddal és kik szavazhatják meg a poszt betöltőjének személyét. Alapvetően egyrészt a közvetlen, másrészt a törvényhozás általi típusról beszélhetünk.
Közvetlen köztársaságielnök-választás: mi szól mellette és ellene?
A közvetlen (nép általi) államfőválasztás során az állampolgárok közvetlenül szavaznak a jelöltekre, ilyen dívik például Franciaországban vagy Romániában.
A legfontosabb érvek:
A befutó ezáltal erős legitimációra tesz szert: a közvetlen elnöki mandátum mögött a választópolgárok teljes többsége áll, ezért az államfő óriási demokratikus felhatalmazással rendelkezik. Fékek és ellensúlyok: a kormánytól és a parlamenttől független hatalmi ágat képez, így hatékonyabban képes ellenőrizni a törvényhozást (például vétójoggal vagy törvények Alkotmánybíróságra küldésével). Népszuverenitás: a szavazókorú polgárok közvetlenül beleszólhatnak a legfőbb közjogi méltóság személyébe, ez pedig növeli a politikai részvételt és a felelősségérzetet.
Nyilvánvalóan ezek vegytiszta modellek esetén érvényesek, és országspecifikusan adódhatnak eltérések az államfői szerep tényleges felfogásában.
A legfőbb ellenérvek:
A képletbe azonban bezavarhatnak bizonyos hatalmi konfliktusok: ha az elnök és a parlamenti többség, vagy a kormány eltérő politikai oldalhoz tartozik, politikai bénultság alakulhat ki. A populizmus veszélye: a kampányok során a jelöltek hajlamosak lehetnek demagóg ígéretekkel operálni, és a választás könnyen egy leegyszerűsített „népszerűségi versennyé” silányulhat. Költséges eljárás: egy országos elnökválasztási kampány és a szavazás lebonyolítása hagyományosan hatalmas anyagi forrásokat igényel az államkasszából és akár a jelöltektől is, nem beszélve az időtényezőről.
Közvetett államfőválasztás: pro és kontra érvek sora
A köztársasági elnök közvetett módon történő (parlament általi) megválasztása esetén a nép által megszavazott országgyűlés parlamenti képviselői döntenek az államfő személyéről, ahogyan ez Németországban, Olaszországban történik, s mindeddig Magyarországon is így bonyolították le három és fél évtizeden át.
A leglényegesebb érvek:
Ha a stabilitást és a konszenzust tartjuk szem előtt: a parlamenti választás gyakran kompromisszumos jelölteket eredményez, ami biztosítja, hogy az államfő valóban a nemzet egységét képviselje, ne pedig megossza azt. Hatékony kormányzás: mivel az elnököt a parlament választja, kisebb a kockázata a kormány és az államfő közti strukturális bénultságnak, a végrehajtó hatalom stabilabban működik (feltéve, ha stabil a kormányzati többség). Olcsóbb és gyorsabb: nem szükséges hónapokig tartó országos kampányt szervezni, a folyamat minimális költséggel levezényelhető a parlamenti ülésteremben.
A stabilitás kapcsán hazai ellentmondás, amolyan hungarikum azonban, hogy a mögöttünk hagyott másfél évtizedben két korábbi köztársasági elnöknek is megszakadt lemondásával a mandátuma, nagyjából „félidőben”; igaz, tágabb értelemben nem is voltak tekinthetők konszenzuális személyek.
A legfontosabb ellenérvek:
A közvetett megszavazás egyik legnagyobb hátulütője, hogy gyenge a legitimáció: a lakosság gyakran érzi úgy, hogy nincs beleszólása a döntésbe, és az államfő csupán a kormányzó pártok politikai kinevezettje. Pártpolitikai alkuk esélye: a pozíció könnyen a színfalak mögötti alkuk tárgyává válhat, ahol a pártok saját lojális embereiket pozicionálják a független szakértők helyett. Korlátozott ellenőrző szerep: a kormánypárti többség által megválasztott elnök a gyakorlatban kevésbé hajlamos arra, hogy kritikus ellensúlya legyen a kormányzati döntéseknek vagy a vitatott törvényeknek.
A magyar recept, amennyiben merőben új jellegű köztársasági elnöki intézmény honosodik majd meg, mindezek sajátos kombinációját is magába sűrítheti;
ilyenre a vegytiszta modellek mellett nemzetközi példákat is láthatunk.
Mi a történeti előkép és milyen EU-s példák működnek?
A magyar történelmi előzmény 1989-ig nyúlik vissza, ekkor az ellenzék, a Fidesz az SZDSZ-szel karöltve elejét vette annak, hogy az MSZMP és utódpártja a populáris politikusukat, a reformpárti Pozsgay Imrét segítse az államfői posztra. Az ismert „négyigenes” népszavazás egyik fondorlatosnak nevezhető kérdésével ezt küszöbölték ki, miszerint a parlamenti választás előtt vagy után legyen a köztársasági elnök megszavazása, és ezzel ágyaztak meg annak, hogy hazánkban azóta is a közvetett megválasztási mód maradt érvényben. Végül Göncz Árpád lett a befutó, két cikluson át is köztársasági elnökként tevékenykedett.
Magyarország korábbi államfői:
- Szűrös Mátyás
Hivatali idő: ideiglenes megbízott államfő, 1989. október 23. - 1990. május 1.
- Göncz Árpád
Hivatali idő: ideiglenes választott államfőként: 1990. május 2. - 1990. augusztus 2., majd 1990. augusztus 3. - 2000. augusztus 3.
- Mádl Ferenc
Hivatali idő: 2000. augusztus 4. - 2005. augusztus 5.
- Sólyom László
Hivatali idő: 2005. augusztus 5. - 2010. augusztus 5.
- Schmitt Pál
Hivatali idő: 2010. augusztus 6. - 2012. április 2.
- Kövér László
Hivatali idő: ideiglenes megbízott államfő, 2012. április 2. - 2012. május 9.
- Áder János
Hivatali idő: 2012. május 10. - 2022. május 9.
- Novák Katalin
Hivatali idő: 2022. május 10. - 2024. február 26.
- Kövér László
Hivatali idő: ideiglenes megbízott államfő, 2024. február 26. - 2024. március 4.
- Sulyok Tamás
Hivatali idő: 2024. március 5. - 2026. július 19.
- Forsthoffer Ágnes
Hivatali idő: ideiglenes megbízott államfő, 2026. július 20. óta
Az Alaptörvény később rögzítette, hogy az államfőt az Országgyűlés választja 5 évre, legfeljebb két alkalommal. A jelenlegi jogi szabályozás értelmében az országgyűlési képviselők legalább ötöde, azaz minimum 40 képviselő ajánlhat érvényesen egy jelöltet (tehát elméletben az ellenzék is tehet személyi javaslatot). Ám megválasztásához a képviselők kétharmados többsége szükséges az első fordulóban. Ha valamiért az első kör sikertelen, a két legtöbb szavazatot kapott jelölt mérkőzik meg, és a győzelemhez már a leadott szavazatok egyszerű (50 százalék + 1 fő) többsége is elegendő (mivel 2010-től a Fidesz-KDNP szinte mindvégig alkotmányozó többséggel bírt, azóta ilyen akadályba nem ütköztek az akkori kormánypártok, ennek révén nem volt szükségük konszenzusos jelöltre). Most a Tisza is hasonlóan kényelmes helyzetnek örvendhet, ám meglehet, saját maguknak nehezítik meg a pályát – de erről később.
Az Európai Unió több országában számos példára lelhetünk, mely az adott tagállam történelmi hagyományaival és politikai kultúrájával is összhangban áll.
A már említett Franciaországban úgynevezett félprezidenciális vagy félelnöki szisztéma van, eszerint az elnököt a nép választja közvetlenül, kétfordulós rendszerben. Itt az államfő nem csupán ceremoniális figura, hanem a végrehajtó hatalom feje, aki meghatározza az ország politikai irányvonalát, és kinevezi a miniszterelnököt. Tehát érdemi beleszólása van a napi politikai diskurzusba. Romániában hasonló a rendszer a francia modellhez, itt az erős legitimációval bíró elnök az általában ellentétes politikai oldalon álló kormányfővel konfliktusos helyzeteket teremthet, így olykor komoly kormányzati válságokat okozva.
A közvetett választás egyik altípusa működik Németországban, ahol az elnököt nem a parlament önmagában, hanem a Szövetségi Közgyűlés (Bundesversammlung) választja meg, amely a Bundestag képviselőiből és a tartományi parlamentek által küldött azonos számú küldöttből áll. Az elnök szerepe kifejezetten reprezentatív, ez egyébként minta volt annak idején a magyar közjogi rendszer számára, így lett idehaza is az államfő legfőbb feladata a törvények aláírása, a kegyelmezési jog gyakorlása és az ország képviselete.
Olaszországban csak minimális eltérés mutatkozik, itt ugyanis a parlament két háza és a régiók küldöttei közösen választják az államfőt. Bár jogkörei korlátozottak, az elnök a politikai válságok idején kulcsszereplővé válik, mivel ő bíz meg kormányalakítással politikusokat, ha a parlament megosztott.
Megjegyzendő, klasszikus prezidenciális rendszerre az egyik legismertebb példa az Egyesült Államoké, ahol egy személyben dönthet fajsúlyos kérdésekben az elnöki pozíciót betöltő személy – bár az érem másik oldala, hogy csak két ciklusban korlátozott ideig maradhat hivatalában.
Milyen utat választhat hazánk, ha alapjaiban újraértelmezzük a leendő államfői szerepet?
Politikatudományi alapelv, hogy bármilyen köztársasági elnöki szisztémát is honosítanánk meg, a legitimáció forrásának és a jogkörök terjedelmének egyensúlyban kell lennie. Magyarán, ha egy államfőt a nép választ meg, de nincsenek valós jogkörei, az csalódást generálhat a választókban. Másfelől, ha a parlament választ egy nagyon erős jogkörökkel rendelkező elnököt, az a demokratikus ellenőrzésre nyomhatja rá bélyegét.
| Választási forma | Jellemző jogkörök | Politikai szerep |
|---|---|---|
| Közvetlen választás | Vétójog, parlament feloszlatása, hadsereg vezetése, rendeletalkotás | Aktív politikai formáló, kormányzati vezető vagy erős ellensúly |
| Közvetett (parlamenti) | Ceremoniális képviselet, törvények aláírása, kegyelmi jogkör | Semleges moderátor, a nemzet egységének szimbolizálója |
Természetszerűleg akadnak kivételek is a tiszta modelleken túl. Például Ausztriában, Írországban és Csehországban az elnököt közvetlenül a nép választja, mégis a parlamentáris logikának megfelelően az elnökök hagyományosan visszahúzódó, gyenge jogkörökkel rendelkező, szimbolikus szerepet töltenek be, tiszteletben tartva a kabinet elsőségét.
A cseh eset pikantériája, hogy az ország 1993-as függetlenedésétől 2012-ig közvetetten, a parlament két házának tagjai választották az államfőt. Ekkor a közvélemény nyomására – a politikai botrányokat és patthelyzeteket megelégelvén – megváltoztatták az alkotmányt, 2013-tól így már bevezették a közvetlen elnökválasztást. Papíron ugyan nem nyúltak bele a mindenkori államfő jogköreibe, ám a gyakorlatban a soron következő, közvetlenül megválasztott elnökök már feszegették a megszokott alkotmányos kereteket. Rendszerint blokkolták még a miniszteri kinevezéseket is, az általuk szerzett mandátum politikai súlyára alapozva, sőt volt olyan, aki még a kormány külpolitikai irányvonalával is szembement. Ez bizonyos társadalmi törésvonalakat is felerősített. Más noha betartotta a parlamentáris játékszabályokat, de politikai fordulat esetén folyamatos kihívást jelenthet egy ilyen erős felhatalmazással bíró államfő. Ennélfogva az adott személy politikai kultúrája is meghatározza azt, mennyire aktív elnöki szerepbe helyezkedik a hivatalban lévő államfő.
Ennek tanulsága, hogy
amellett, hogy az adott mandátumot szerző személy szerepfelfogása is nagyban determinálja államfői működését; az sem mellékes, milyen módszer mentén választják meg a köztársasági elnököt, illetve milyen politikai klíma és pártok közti erőviszonyok idején foglalja el székét.
Ha végignézünk más, környező országok háza táján, azt tapasztaljuk, hogy Ausztriában a parlamentáris köztársasághoz közvetlen államfőválasztás társul, ugyanígy Horvátországban, Szlovákiában és Szlovéniában is. Lengyelország félelnöki rendszert párosít közvetlen elnökválasztással. Ugyanakkor a monarchiák esetében – a svédektől a spanyolokig – értelemszerűen a király tölti be az államfői szerepet a parlament törvényhozási gyakorlata mellett, de ezen országokban az államforma is más.
Melyik megoldás mellett dönthet a Tisza?
Pillanatnyilag rendkívüli fókuszt kapott a köztársasági elnök helyiértéke Magyarországon, miután a Tisza Párt bő kétharmados parlamenti többsége és a Magyar Péter miniszterelnök vezette kormány a legutóbbi, 17. alaptörvény-módosítással kvázi elmozdította pozíciójából az ezen jogszabályt kézjegyével ellátó Sulyok Tamást. Jelenleg Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el 30 napig e feladatköröket, és addigra a parlamentnek meg kell szavaznia egy új államfőt.
A tiszás narratíva rendre azt hangsúlyozza, a szemükben illegitim volt a Fidesz-KDNP kvázi egypárti államfői kinevezésének sora, így – mivel a leköszönt kormány által hozott szabályokkal éltek – nem kívánták a választások után is pozíciójában hagyni a köztársasági elnököt. Indoklásuk gerincét azzal is megtámogatták, szerintük a volt államfő épp a magyarok számára fajsúlyos ügyekben nem lépett fel a korábbi kormánytöbbséggel szemben.
Sulyok aggályainak lényege, hogy alkotmányellenesnek tartotta az eltávolítását lehetővé tevő módosítást, az eljárást személyre szóló jogalkotásnak nevezve. Végül aláírta azt, a jog tiszteletére hivatkozva, de egyben vészjósló gondolatokat is hozzáfűzött.
Magyar Péter és politikai közössége azt már a kampány idején hangoztatta és választási programjában is rögzítette, ezt csupán ideiglenes – de legfeljebb öt évre szóló – kinevezés követi, átmenetileg tölti be tisztségét a következő elnök. Azzal magyarázva ezt a lépést, hogy az Alaptörvényt felváltó új Alkotmány megalkotásának folyamata még akár egy-másfél évig is eltarthat, és a Tisza szerint csak ezután jöhet a közvetlen elnökválasztás bevezetése. A kormányfő nemrég újfent megerősítette, hogy ezt a megoldást választanák majd, aláhúzva, az elnök megválasztásáról és a választási rendszert övező kérdésekről szóló, átfogó alkotmányozási folyamatban mindenkit meg fognak hallgatni.
Számos kritika érte őket több irányból, nem pusztán az ellenzéki padsorokból, de civilszervezetek is hangot adtak bírálatuknak a módszer jellege és üteme miatt, ahogy Brüsszel sem maradt hallgatag. Majd az elmúlt napok friss eseményei fokozták a nyilvánosság nyomását, amikor – 16 elismert értelmiségi egyöntetű ajánlását követően – a kormányfő egy társadalmi összgondolkodás beharangozása után szűk egy nappal bejelentette, szívesen felkérné Polgár Judit sakkbajnokot mint a politika felett álló, független személyiséget új államfőnek. E személyi javaslat mögé a Tisza frakciója is beállt. A példátlan megosztottságot hozó kérdés végül újabb egy nap után abba torkollt, hogy a sakknagymester udvariasan visszautasította a potenciális felkérést. Magyar tudomásul vette a döntését, és bocsánatát fejezte ki az elhamarkodott kommunikációs hiba miatt, s azt mondta, „a hibákért a felelősség kizárólag engem terhel”. Ugyanakkor arra jutott, Polgár ezzel a magatartásával is bizonyította, hogy alkalmas lett volna a tisztségre. Azóta már felvázolta a tervezett menetrendet is.
A kormánypárt összességében egy pártpolitikai kötődéstől mentes, konszenzusos jelöltet látna szívesen a köztársasági elnök szerepében. Még ha az utód csak átmeneti jelleggel is töltené be ezt a posztot, a Tisza deklaráltan nem törekszik arra, hogy minden egyes parlamenti párt frakciója támogassa a még nem ismert, további favorizált jelölteket – de a megszerzett kétharmad birtokában erre nincs is valójában szükségük. A hivatalos narratíva azt emeli ki, hogy széles társadalmi egyetértést kovácsoljon a majd államfőnek megválasztandó jelölt személye köré, ezzel a kihívással azonban láthatóan nagy fába vágja fejszéjét egy közismerten polarizált nemzet politikai nyilvánosságában.
Bárki is kerül hamarosan a köztársasági elnöki székbe, az már most borítékolható, hogy ha számára nem is, az őt követő, közvetlenül megválasztani kívánt jelöltnek már sokkalta nagyobb felhatalmazással kerül a kezébe az államfői megbízatás, ez pedig szükségszerűen magában hordozza azt, hogy egy jóval bővebb hatáskörű államfő lesz majd Magyarország élén
– így viszont nem kizárt, hogy egyfajta politikai darázsfészekbe nyúltak, hacsak nem számolnak már eleve ezzel az eshetőséggel, mivel a személy kilététől függően hosszabb távon akár kockázatokat is rejthet magában a Tisza-kormány szempontjából, hiszen a saját hatalomgyakorlását korlátozná a jövőben.
