Az Economx az elmúlt évek során több cikkben is foglalkozott
a török – izraeli kapcsolatok alakulásával, ezek egyik mélypontja 2010-ben
volt, amikor a Mavi Marmara nevű török hajó megpróbált segélyeket eljuttatni a
Gázai övezetbe és ráirányítani a média figyelmét a Törökország által ellenzett
izraeli blokád hatásaira. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal
feltartóztatta.
Az akcióban tíz, a palesztinokat támogató aktivista életét
vesztette és huszonnyolcan megsebesültek. Az incidenst követően Ankara és Jeruzsálem
jóval alacsonyabb szintre helyezte diplomáciai és biztonsági kapcsolatait. Egy
évvel később ismét hajóraj indult Gáza felé, de az izraeli hadsereg ennek
kikötését is megakadályozta.
Ankara három feltételt szabott a török-izraeli viszony
normalizálásához: nyilvános bocsánatkérést, valamint az áldozatok pénzügyi
kárpótlását várta el a 2010-es incidens miatt, és azt, hogy a zsidó állam oldja
fel a Gázai övezettel szembeni blokádot.
Bocsánatkérés és
kártérítés
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2013-ban
hivatalosan bocsánatot kért a történtekért, a zsidó állam pedig 20 millió
dollárnyi kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak.
A viszony normalizálására tett erőfeszítéseket leginkább a
2006 júniusa óta, a Hamász által ellenőrzött Gázai övezettel szemben
fenntartott izraeli blokád kérdése hátráltatta, amelyben a feleknek eddig nem
sikerült dűlőre jutniuk.
Egy évig élt a remény
A két ország tavaly nyáron bejelentette, hogy normalizálták
kapcsolataikat, a helyzet rendeződésének következményeként újból lesznek közös
hadgyakorlatok és megint sor kerülhet kölcsönös energetikai, valamint védelmi
beruházásokra.
Az Euroatlantic Consultancy szakértője az Economx
megkeresésére elmondta: a 2022-es pozitív fejlemények a kapcsolatok legjobb
időszakát jelentették, és ha megvizsgáljuk az elmúlt 15 év török
külpolitikáját, Ankara most tulajdonképpen az elmúlt bő évtized retorikájához
tért vissza a török-izraeli kapcsolatokat illetően.
Így inkább az elmúlt év pozitív fejleményei jelentették a kivételt a két állam között régóta hűvös viszonyban.
A tavalyi kapcsolatfelvételben az is szerepet játszott, hogy
a török gazdaság igen komoly gondokkal küszködik, ezért Ankara gazdasági
előnyöket várva egyfajta nyitást hajtott végre a régió országai felé és
igyekezett minimalizálni külpolitikai konfliktusait.
(Ami a török inflációt illeti, tavaly októberben érkezett meg 24 éves
csúcsára, 85,5 százalékra, négy nappal ezelőtt pedig arról számolt be az
Economx, hogy idén októberben már „csupán” 61 százalékos volt ez az adat – a
szerk.)
Feltehetően
belpolitikai okok is állnak a háttérben
Nagy Dávid szerint az is megfigyelhető, hogy az október 7-én
történt Hamász-támadást követően Recep Tayyip Erdogan török államfő kezdetben visszafogottan
nyilatkozott. Feltehetően a belpolitikai okok és politikai ellenlábasainak éles
kritikái nyomán, valamint az izraeli hadművelet során a gázai civil áldozatok
számának növekedése miatt változott az elnök hangneme.
Erdogan nem terrorszervezetnek,
hanem honvédőknek nevezte a Hamászt, és október 28-án többszázezres, a palesztinokat
támogató nagygyűlést rendeztek Törökországban, ahol az elnök beszédet is
mondott.
Erdogan szívesen állítja be magát a palesztin nép védelmezőjeként, sőt az iszlám világ elsőszámú vezetőjeként pozícionálná magát. Természetesen ezen a palettán nincs egyedül, hiszen erre a szerepkörre Egyiptom, Irán és Szaúd-Arábia is igényt tart.
Izrael kritikái
A Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vezette kormány
is számos kritikát fogalmazhat meg Ankarával szemben, hiszen pár hónapja a
török és a Hamasz-vezetés ismét találkoztak, sőt, előbbiek a Hamászt és a
Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatóságot megpróbálták kibékíteni (a hatóságot 2006-ban
szorították ki a Gázai övezetből).
A jelenlegi események után pedig az izraeli külügyminiszter
Eli Cohen kijelentette, hogy országának újra át kell értékelnie a török
kapcsolatokat.
Törökországra a
NATO-nak és az EU-nak is szüksége van
Nagy Dávid kiemelte: a térképre nézve is nyilvánvalóan látszik,
hogy a török állam milyen megkerülhetetlen geopolitikai, stratégiai
kulcspozícióban van mind Európa, mind a NATO szempontjából. (A Global Firepower
idei listája szerint a törököké a világ 11. legerősebb hadserege.)
Hasonlóan kulcsszerepet töltenek be a migráció kérdésében,
hiszen Törökországban milliók élnek menekült táborokban, ha ők szabad utat
kapnak, Európa megoldhatatlan probléma elé kerül.
Bár borítékolható, hogy a
jelenlegi izraeli és török vezetés egyhamar nem tudja rendezni ellentéteit, az Egyesült
Államoknak, a NATO-nak és az EU-nak a legkevésbé sem érdeke a törökökkel való
viszony megromlása, még ha a török vezetéssel ellentétben egyértelműen elítélték
is a Hamászt és Izrael mellett álltak ki.
Vagyis, nem lesz különösebb következménye a
nyilatkozatháborúnak, amely, miként fentebb szó volt róla, a tavalyi évet
leszámítva nem is jelent komolyabb változást az elmúlt 15 évre tekintettel. A felek egymáshoz való hozzáállása lényegében nem változott.
