− Miről tárgyal a Magyar Rektori Konferencia képviseletében az Emmivel?
− A tavaly decemberben elfogadott nemzeti felsőoktatási törvény még nem rendelkezik végrehajtási rendelettel. A jogszabályból annak idején kiemelték azokat a kérdéseket, amelyek miatt vontatottá váltak a tárgyalások, és a kormányt jogosították fel arra, hogy végrehajtási rendeletekben rendezze ezeket. Most szinte minden fontosabb témakörben erre, illetve egyéb jelentős rendelkezésekre várunk: például még mindig nem ismerjük a 2013. évi finanszírozás feltételeit. Az Emmi egy elképzelése szerint az állami támogatás 60 százaléka a képzéshez kötődne − ez az állami ösztöndíjakból és a normatívákból adódna össze −, lenne egy 30 százalékos intézményfejlesztésre szánt összeg, további 10 százalék pedig a kutatóegyetemi és kiemelt státussal kapcsolatos kiválósági forrás. Nem tudni, hogy ez utóbbi hogy értendő, de a minisztérium korábban jelezte, hogy országosan átcsoportosítható forrásról van szó, és a legjobb intézmények kaphatják a legtöbbet. Egyelőre annyi biztos, hogy a költségvetés tervezete alapján 23−27 milliárdos támogatáscsökkenés várható a felsőoktatásban.
− Milyen kérdések maradtak még nyitva?
− Például a 62 év feletti oktatók nyugdíjazása, amit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelentett be nyáron, azóta Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztettünk róla. A felsőoktatási intézményeket ez sokkal súlyosabban érintené, mint a közigazgatást általában. A konkrét végrehajtási rendeletekről is folynak a tárgyalások: az ösztöndíjszerződésekről, a gazdasági tanácsokról, továbbá az egyetemek gazdálkodásának-finanszírozásának ellenőrzéséről.
Erős ellenőrzés, teljes gazdasági központosítás
− A költségvetési főfelügyelők kirendelése is szóba kerülhet még?
− Az elmúlt másfél évben az egyetemekre sorra nevezték ki a költségvetési felügyelőket, talán már csak a művészeti egyetemek jelentenek kivételt. Kijelölésük jó példa a jelenlegi felsőoktatás-politikára: a kormányzat erőteljes ellenőrzést és teljes gazdasági központosítást szeretne.
− Hogyan érvel a kormányzat a központosítás mellett?
− Egyes kritikák szerint a felsőoktatási intézmények nem végezték el a szükséges szervezeti átalakításokat, ezért \"túl sok a szak, elaprózódott az oktatás, rossz a képzési szerkezet\". A jelenlegi kormányzat első felsőoktatás-politikai tervezeteiben eleinte még szerepelt, hogy magas és csökkentendő az intézmények száma. Az utóbbi időben azonban ez némileg változott. Egyes intézményekről − amelyek fennmaradása irracionálisnak tűnt − világossá vált, hogy fontos egyéb feladatokat látnak el. Például egy város értelmiségmegtartó erejét jelentik, fontos szerepet töltenek be a kultúrától a turisztikáig.
− Milyen az Emmi és az MRK kapcsolata?
− Az Emmi nyitott a tárgyalásokra, az intézmények helyzetét az nehezíti, hogy gyakorlatilag négy minisztériumhoz tartoznak. A finanszírozási-gazdasági ügyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium, a vagyoni ügyeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a jogszabály-alkotási kérdéseket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kezeli, a főhatóság viszont az Emmi. Nem teljesen világosak a hatáskörök, négyfelé kell kapcsolatokat keresnünk. Az MRK javasolta, hogy az Emmi legyen egy olyan csúcsintézmény, amely közvetíti a kérdéseinket a többi minisztériumnak.
ALC Orbán Viktor álláspontja érvényesül
− A kormányfővel milyen témákról tárgyalt?
− Júniusban választottak meg az MRK elnökének, akkor bejelentkeztem hozzá, nyár közepén ültünk le tárgyalni. Általában tekintettük át a felsőoktatást, hiszen nyilvánvaló, hogy ő a koncepcionális kérdésekben meghatározó szerepet játszik. Ez látszott az állami támogatással kapcsolatos döntéseknél, az önfenntartó felsőoktatás elképzelésnél, de Orbán Viktor határozott álláspontja érvényesül a természettudományi-műszaki és társadalomtudományi szakok támogatási arányának megváltoztatásában is. A megbeszélésen nyitottnak mutatkozott, elismerte a felsőoktatás érdemeit, például azt, hogy a jelenlegi finanszírozás mellett az egyik legjobban teljesítő nemzetgazdasági ágazat.
− Nem tartja ellentmondásosnak, hogy a kormányzat önfenntartó felsőoktatást vizionál, miközben úgy szervezi át, hogy minden központi irányítással történjen?
− Ha az állam a finanszírozásból kivonul, akkor a felsőoktatásnak a piacról kell saját bevételeket szereznie. Ez úgy nehéz, hogy közben egy intézménynek költségvetési szervként kell működnie, szigorú éves terv szerint, és kemény szabályok írják elő, miként juthat forráshoz és azt hogyan használhatja fel. Így az állami felsőoktatási intézmények elképesztő hátrányba kerülnek a magán- és egyházi intézményekkel szemben és a nemzetközi versenyben is. Az élvonalbeli külföldi felsőoktatási intézmények széles körű önállósággal intézhetik ügyeiket. A kormányzatnak be kell látnia, hogy minél jobban beleszól az intézmények gazdálkodásába, annál kevésbé képesek azok piaci szereplőként viselkedni.
A felsőoktatás nem csak a képzésről szól
− Feltételezve, hogy a jövőben a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiája nő, lesz elég fizetőképes kereslet a szolgáltatásaikra?
− A politikai köztudatban valamiért az az elképzelés él, hogy a felsőoktatási intézmény nem más, mint egy iskola, ahol hallgatókat képeznek, tehát ha ők kifizetik oktatásuk költségeit, akkor fenntartható az intézmény. De nem lehet a felsőoktatást elképzelni kutatói tevékenység nélkül, az pedig − főleg az alapkutatás − nagyon sok pénzbe kerül, amiben vannak jelentős állami források is. Amikor tehát arról beszélünk, képes-e a felsőoktatás fenntartani magát, akkor arról is szó van, hogy képes-e pályázati pénzekből a maga kutatási forrásait biztosítani. Megint csak azt vagyok kénytelen mondani, hogy ehhez gazdasági szabadság is kell. A pályázatok többségéhez önrész kell, azt nem lehet a hallgatói önköltségből előteremteni. Emellett vannak olyan területek is, amelyek finanszírozását az állam nem hagyhatja a piacra, ilyen például a szomszéd államok nyelveinek oktatása, amiben viszonosság is érvényesül. Hasonló a speciális kis szakok helyzete, de az is nehezen hihető, hogy a többmilliós orvosi vagy természettudományos képzést maguk fizessék meg a hallgatók. A felsőoktatás nemzetgazdasági hasznáról beszélve nem lehet csak a piacon megjelenő innovációkat nézni. A felsőoktatás az egész társadalomnak képez konstruktív elméket, arról is szól, hogy például lesz-e elegendő pedagógus vagy a társadalmat megfelelően igazgató szakember. A jó termeléshez harmonikusan funkcionáló társadalom kell és ennek feltételeit a felsőoktatás fogja biztosítani. Még ha mostanában sokat emlegetik is, hogy nincs elég szakmunkás, látható, hogy a termelés a szellemi munka irányába tolódik el, és ahhoz az utánpótlást a felsőoktatás biztosítja, tehát a fejlesztéséből nem vonulhat ki teljesen az állam.
− Az egyetemek jelenleg milyen mértékben tudnak magánforrásokat igénybe venni?
− A nagy kutatóegyetemek ma a bevételeik 45-50 százalékát a piacról szerzik: pályázatokból, ipari együttműködésből, költségtérítésekből, önköltségekből, tanfolyamokból, posztgraduális képzésekből vagy a civil társadalomtól. Képes arra a felsőoktatás, hogy jelentős mértékben önmagát finanszírozza, de ehhez megfelelő feltételeket kell teremteni. Az állam vagy sajátjának tekinti az intézményeket − tehát finanszíroz és irányít −, vagy elengedi őket, de a két metódus jogszabályi és gazdasági háttere ellenkezik egymással. Szerintem az államnak mint megrendelőnek vagy mint részfinanszírozónak kell bizonyos szerepet vállalnia továbbra is.
A piac se lát mindent előre
− A kormányzat gyakran hivatkozik a piaci szereplők igényeire a felsőoktatási finanszírozás átalakításánál.
− Új szakot − az ötlet felbukkanásától számítva − a feltételek megteremtése és az engedélyeztetési idő miatt kettő-négy év alatt lehet indítani. A képzési időt hozzátéve közel egy évtized alatt bocsátható ki az első szakember a piaci szereplő által igényelt tudással. Az intézmények nálunk csak úgy indíthatnak új szakot, ha előre engedélyeztetik azt a minőségbiztosítási folyamatokban.Tőlünk nyugatra az egyetemnek joga van elindítani egy szakot, ha annak megvannak a tárgyi feltételei, és utólag ellenőrzik (persze a következményeket az egyetem viseli). A gyors reagálás lehetősége behozhatatlan előnyt jelent külföldi versenytársainknak. A piac ráadásul tudja orientálni a felsőoktatást mai igénye szerint, de azt nem tudja megmondani, mi lesz az elvárás tíz év múlva. A vállalkozók szerint ma azonnal használható ismeretekkel bíró szakembereket kellene kibocsátani, ám az is elvárás, hogy a felsőoktatás általános és konstruktív tudással készítsen föl a szakmai alkalmazkodásra, az esetleges pályamódosításra. A megoldásban lehetne szerepe a Felsőoktatási Tervezési Testületnek is, amely segíthet az érdekeket egyeztetni.
− Az államilag támogatott hallgatói keretszámok csökkentésénél az egyik fő cél a természettudományi és műszaki szakok támogatása volt, ám nem nőtt jelentősen az érdeklődés ezek iránt.
− Ez egy világtendencia része, a legtöbb országban igyekeznek eszerint orientálni a felsőoktatás-politikát. Nem érzem problematikusnak, hogy az állam azokat a területeket kívánja jobban támogatni, ahol szakemberhiány van. A nehézséget abban látom, hogy nem a felvételi idején kezdenek a diákok orientálódni, és akadnak határozatlanok is. Utóbbiaknak küldhet az állam jelzést a támogatással, és ennek már van is hatása: idén valamivel többen jelentkeztek műszaki-természettudományos szakokra. Az orientálást azonban közép-, sőt általános iskolában kell elkezdeni, ehhez a természettudományi tárgyak olyan reformját kell végrehajtani, olyan tanulási kedvet kell kialakítani, ami efelé motiválja a diákokat.
− Várhatóak intézménybezárások az állami finanszírozás csökkentésének hatására?
− Elképzelhető, ha ilyen mértékben folytatódik a forráskivonás. Azt megértem, hogy csökkenteni kell a kiadásokat, de azt nem, hogy miért lett a felsőoktatás a fő célpont. Az első Széll Kálmán terv előtt 180 milliárd forint volt a felsőoktatási büdzsé állami része, most a kormányzat 90-100 milliárdra akarja lefaragni. Nyilvánvalóan lesznek nagy vesztesek. Sok intézménynek magas ppp-tartozásai vannak, de általában is kérdés, mi lesz az ingatlanokkal, a nagy beruházásokkal létrehozott oktatási célú létesítményekkel, melyeket szinte lehetetlen másra használni. Én inkább az integrációs folyamatot tudom elképzelni, a felsőoktatási kormányzat póluskoncepcióját például jó kezdeményezésnek tartom.
− Ez a koncepció jelenleg hol tart?
− A felsőoktatási kormányzat ezt az intézményekre bízta, azok pedig nemrég nyújtották be fejlesztési terveiket, amelyeket most bírálnak el. Ahol a finanszírozás megoldhatatlan, ott fel kell bukkannia a gazdasági kényszernek − a kisebb intézmények nyilván keresik majd a kapcsolatot a nagyobbakkal, csakhogy azok azt a feltételt szabhatják majd, hogy az integrálódó fél ne hozzon be tartozásokat. Reménykedni lehet csak, hogy a kormány visszatér két évvel ezelőtti koncepciójához, amely szerint visszavásárolná a ppp-adósságokat, ha lesz rá elegendő forrás.
− Mi lesz a kollégiumokkal vagy a sportintézményekkel?
− Nem sokkal a kormányváltás után felbukkant egy koncepció, amely a német Studentenwerk mintájára a kollégiumokat egy központi ellátó szervezetbe vonná össze, mondván, így hatékonyabb a gazdálkodás. A kollégiumok azonban sok egyetemi funkciót is ellátnak, ilyen például a hallgatói tudományos kutatás, a kulturális és sportélet; szervezeti központosítással ezek biztosan kárt szenvednének. A miniszterelnök azt mondta, ezek az intézmények akkor hatékonyak, ha azokon a szinteken igazgatják, amelyeken szolgáltatnak − ez biztató üzenet, arra számítunk, hogy megtarthatjuk a kollégiumainkat. Ugyanakkor tisztázatlan még a kollégiumok, szakkollégiumok finanszírozása és a sportlétesítmények esetében sincs tudomásunk döntésről.
Felborították a rendszert a hallgatói szerződések
− A hallgatói szerződésekkel milyen problémák merülnek fel?
− Itt már csak a végrehajtásról tárgyalunk, miután a felsőoktatási törvényben és kormányrendeletben is megjelent ezek szabályozása. Jogi nehézségek még lehetnek, ipéldául a munkaerő szabad áramlásának uniós elve miatt, de ez már nem a felsőoktatási intézmények problémája. További gond lesz, hogy a NAV hogyan fogja követni az évente végző, hozzávetőlegesen 50 ezer hallgató sorsát. Ami minket illet, az az adminisztráció: a hirtelen jött új feladat teljesen felborítja a beiratkozási rendszert, nagyobb helyeken több száz alkalmazott átmeneti átcsoportosítását követeli meg. Az egyetemek és főiskolák felelősek a szerződések minden egyes adatának hitelességéért − miközben nem szerződő felek, a szerződésekhez formálisan nincsen közük. Ráadásul szigorú a határidő: aki a beiratkozási időszak végéig nem írja alá a szerződést, az elveszti a jogosultságát az állami támogatásra. De miként eddig is, most is meg fogjuk oldani a problémát. Az az elv akceptálható, hogy a közpénzen kiképzett diplomás itthon is kamatoztassa a tudását, de a konstrukció végrehajtása és ellenőrzése rendkívüli nehézségekbe ütközik majd. Eközben van a mobilitásnak egy szintje, ami jót tesz az országnak, hiszen a fiatalok visszatérnek a külföldön szerzett tapasztalatokkal, de e jövőbeli folyamatokra még nem lehet rálátásunk.
