A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nyilvános pályázatot hirdet a Győr-Gönyű kikötő termináljában lévő területek földhasználati jogára, logisztikai beruházás céljából. Ajánlatot tenni a 15 hektáros terület egészére vagy egy részére is lehet, a benyújtási határidő május 8-a. Győztes tehát még nincs, a kormány azonban örömmel venné, ha az Audi ebben a kikötőben alakítaná ki logisztikai központját. Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke március elején azt mondta, egyelőre nem született döntés arról, hol lesz a cég logisztikai parkja, de a városhoz közeli Gönyű esélyei jók. A kormány érdeke is, hogy újraindítsa a Győr-Gönyű kikötőt, a vízi és a közúti kapcsolat megépítése után ugyanis mintegy tízmilliárd forintból − javarészt uniós pénzekből − 2008-ban a vasúti összeköttetést is megépítették, az azonban ma sem működik, így tartani lehet attól, hogy Brüsszel visszaköveteli a nyolcmilliárdos támogatást. Győr polgármestere azonban az MTI tudósítása szerint a városban látná szívesebben a logisztikai parkot. Orbán Viktor miniszterelnököt közben az autógyártó vezetői Münchenben arról tájékoztatták, hogy jól halad az Audi új győri gyárának építése.
