BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Wizz Air két új járatot nyit, egyet meg bezár

2012. március 19. hétfő, 00:00

A Wizz Air június 18-tól Bergamo helyett Milánó fő repülőterére, a Malpensára közlekedik majd Budapestről, heti 11 alkalommal − jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, aki azt is elmondta, hogy lényegesen nagyobb keresletet tapasztalnak a bolgár forgalomban, ezért Burgasz mellett június 27-től heti két alkalommal közvetlen járat indul Várnába. Mindezeken túl július 1-jétől heti kettőre növeli járatai számát Palma de Mallorcába. Eközben azt tapasztalták, hogy a Budapest−Pisa járat iránt kisebb az érdeklődés a korábban tervezettnél, ezért ezt április 15-től leállítják. A foglalásokkal elégedettek, időarányosan körülbelül ugyanúgy állnak, mint egy évvel korábban, így jó esélye van annak, hogy idén nyáron is 90 százalék fölötti telítettséggel közlekednek majd a gépek. A debrecen−londoni járat foglaltsága is jobban alakul a vártnál, így ott további lépések várhatóak. Váradi az utazási trendek kapcsán elmondta, hogy idén nyáron olcsóbban lehet majd utazni, mint egy évvel korábban, a légitársaságok ugyanis annak érdekében, hogy megtartsák utasaikat, leviszik az árakat, ami nem lesz mindig így. Az is látható, hogy idén 2011-hez képest nagyobb lesz két célállomás közötti utasforgalom.

Váradi szerint a reptér-üzemeltető Budapest Airport Zrt. részéről racionális döntés, hogy bezárja az 1-es terminált, mert a 2-es terminál kapacitása nagyobb. (Úgy tudjuk, hogy a 2-es terminál évi 15 millió utast is ki tud szolgálni, miközben tavaly 9,2 millió utas fordult meg Budapesten).

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet