Nem tervezi vasútvonalak bezárását a kormány, de lesznek olyanok, amelyeken kevesebb járműpár közlekedik majd az április 15-én életbe lépő új menetrend alapján − mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken. A politikus szerint a menetrendet az utasok igényei szerint alakítják ki, törekedve a párhuzamosságok felszámolására − utóbbira Völner a Napi Gazdaság kérdésére példaként a Budapest−Győr vonalat említette.
Az államtitkár szerint összességében 8−8,5 százalékos kapacitáscsökkentés várható a távolsági közösségi közlekedésben, amitől az állam az idén nyolc-, éves szinten pedig 12 milliárd forintos megtakarítást vár, a hatékonyabb létszámgazdálkodást nyugdíjazással igyekeznek kezelni. Az Index pénteken közölt információi szerint áprilistól az új vasúti menetrendben több mint négyszáz személyszállító vonatot szüntetnek meg, illetve további mintegy száz vonat közlekedtetése módosulna. Völner konkrét számokat nem közölt. Az előző kabinet szárnyvonalak bezárásával igyekezett csökkenteni a MÁV veszteségét, a jelenlegi kormány néhány helyen visszaállította a forgalmat, de elképzelhető, hogy ezeknél is csökkentik a vonatok számát.
