A Malév Zrt. pilótáinak szakszolgálati engedélye szeptember és december között jár le − mondta lapunknak Vécsei Mihály, a Magyar Légiközlekedésért Egyesület elnöke. Az utolsó repüléstől számított 120 nap után a repülőgép-vezetőknek egy ellenőrző repülést kell végrehajtaniuk, akik viszont nem tudnak elhelyezkedni, ennek nem tudnak eleget tenni. Ha pedig lejár a szakszolgálati engedélyük, akkor azt két szimulációs gyakorlattal lehet meghosszabbítani. Ezt Magyarországon nem tehetik meg, legközelebb Prágában van erre alkalmas berendezés. A szimulációs gyakorlat körülbelül 1600 euróba kerül, amihez hozzájön még az oktatás, illetve a kint tartózkodás költsége, vagyis légitársaság nélkül nagyon költséges a szakszolgálati engedély karbantartása − mondta lapunknak Magyar János oktató kapitány. Azok a pilóták viszont, akik időközben új légitársasághoz kerülnek − függetlenül attól, hogy még nem járt le az engedélyük −, csak egy ellenőrző repülés után kezdhetnek munkába. Magyar szerint első körben a Malév-pilóták egyharmada tud elhelyezkedni.
A Malév mintegy háromszáz repülőgép-vezetőjéből néhány már talált állást − úgy tudjuk, egyikük például a Ryanairhez szegődött, de a többség várja, hogy az engedélye lejárta előtt valamilyen megoldás szülessen problémájára. Néhány napja arról lehetett hallani, hogy formálódik egy befektetői csoport, amelyben meghatározó szerepe lenne Déri Tamásnak, a Malév egykori vezérigazgatójának is. Az idő nem annyira a pilótaengedélyek lejárata miatt sürgető, hanem azért, mert időközben a gazdasági szempontból legvonzóbb útvonalakra már rárepültek a konkurensek, s valójában \"csak\" az Európán kívüli útvonalak maradtak szabadon, ahol az adott két ország hatósága által kijelölt légitársaságok repülhetnek. A szakemberek szerint az idő múlásával csökken az esélye annak, hogy életképes lenne egy Budapest-központú nemzeti légitársaság. Arra a kérdésre, hogy számítanak-e egy ilyen mielőbbi megalakulására, Vécsei a Napi Gazdaságnak elmondta: megoldást szeretnének találni arra, hogy az utcára kerültek újra a légi közlekedésben dolgozhassanak.
